Szabadidő

60 napig látható lesz Rómában a Szent lépcső

Utoljára 300 évvel ezelőtt lehetett megnézni az azóta burkolattal fedett krisztusi ereklyét.

Április 11-től hatvan napon át csodálhatják eredeti állapotában a Szent lépcsőként ismert krisztusi ereklyét a hívők és turisták Rómában. A lépcsősor utoljára 300 évvel ezelőtt volt látható, előtte faburkolat borította be, és azóta is. A lépcső június 9-ig, pünkösdig lesz látható védőborítás nélkül. 

Az alkalmat a lépcsőt övező freskók restaurálásnak befejezése adja, a munkát a Vatikáni Múzeumot támogató nemzetközi mecénás szervezet finanszírozza. 

Jelenleg faburkolat takarja a lépcsőt. Fotó: Wikipédia

Az olaszul Szent lépcsőnek nevezett kegyhely Rómában, a lateráni Szent János-bazilikával szemben található. Egy 28 fokból álló, fehér márvány lépcsősorról van szó, amely a hagyomány szerint a jeruzsálemi várból származik. I. Constantinus római császár anyja, Szent Ilona hozatta Rómába 326 körül. 
    
A középkorban Pilátus lépcsőjének nevezték, mivel azt tartották, hogy a lépcső Poncius Pilátus római kormányzó jeruzsálemi palotájában állt: ezen a lépcsőn haladt fel Jézus, amikor kihallgatásra ment Pilátushoz. A megkínzott Krisztus vére ráhullott a lépcsőre és ennek nyomát a lépcső megőrizte. 
    
A Rómába hozott ókori lépcsőt először a római pápák korábbi székhelyén, a régi lateráni palotában helyezték el, majd 1589-től köré építették, a Szentek szentje nevű önálló kápolnát, ahol a mai napig látható. A lépcsősor 1721-ben diófa burkolást kapott, hogy megkíméljék az elhasználódástól. A burkolaton kisebb „ablakokat” hagytak, amely alatt Jézus vérét imádhatják a hívők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top