Szabadidő
Szponzorált tartalom

Húsvéti lemezpremier az Urániában – Érzelmi hullámvasút a Wigama Lekko jóvoltából (x)

Ha húsvét hétvégéjén egy igazán lendületes, rengeteg érzelmet megszólító koncertre vágytok, nem is kell továbbmennetek az Urániánál. Itt tartja ugyanis első lemezének bemutatóját a sikeres színművész, Nagy Dániel Viktor és a régóta élmezőnyben zenélő Hrutka Róbert közös formációja, a Wigama Lekko.

Dani és Hrutka Robi az utóbbi két évben kezdtek együtt zenélni, és az első pillanattól tökéletesen megtalálták a közös hangot – tavaly pedig már turnén is jártak közös számaikkal. Hamar megérkezett az elhatározás a közös albumra is, amelyet hosszas előkészítést követően április 20-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül hallgathat meg először a munkásságukra éhes közönség.

A hírek szerint igazi érzelmi hullámvasútra számíthatunk a lemeztől: az életörömtől és hittől kezdve a dühig mindent fel lehet majd benne fedezni. A párosnak ez kifejezetten célja is volt, számaik között a karcosabbak ugyanúgy hangsúlyt kapnak, mint a lágyabb melódiák. Ez a komplexitás pedig biztossá teszi, hogy a rockos menetek híveitől a líraibb és könnyebb dalokat kedvelőkig mindenki megtalálja bennük a számítását.

Az együttesben Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert mellett Fehérvári Attilát láthatjátok basszusgitározni, a doboknál Nádor Dávid ül majd, a koronát pedig a legújabb tag, Szabó Árpád hegedűjátéka teszi fel a koncertre. És hogy mit jelent az együttes neve? Talán a koncerten az is kiderül.

További információ: www.btf.hu

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése