Szabadidő

Igazi ritkaság született a fővárosi állatkertben – videó

Csak kevés állatkertben foglalkoznak a hangyászsünökkel, az pedig még ritkább, hogy szaporítani is sikerüljön őket.

Egészséges hangyászsünutód cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amelynek keddi közleménye szerint jelentős szakmai sikernek számít a hangyászsünök budapesti szaporítása.

Mint írják, a világon csak nagyon kevés állatkertben foglalkoznak ezekkel az állatokkal, az pedig még ritkább, hogy szaporítani is sikerüljön őket. Ez még a hangyászsünök őshazájában, Ausztrália állatkertjeiben is ritkaság, Ausztrálián kívül pedig csak néhány alkalommal fordult elő hasonló siker.

A jelenleg három hónapos állatot a közönség egyelőre nem láthatja, mert az első hónapokban különösen fontos, hogy a kölyök a legteljesebb nyugalomban, zavartalanul fejlődhessen. Ezen a videón azonban megnézheted az imádni való kölyköt:

A hangyászsünök rendkívül ritkán láthatók állatkertekben, Ausztrálián kívül csak alig két tucat, Európában mindössze tizenegy helyen. A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1910-es években is foglalkoztak tartásukkal, de folyamatosan 2012-óta láthatók újra Budapesten. Az akkor érkezett pár, Tüske és Böki bemutatásával elsősorban az volt a cél, hogy a tojásrakó emlősök is képviselve legyenek a városligeti intézményben, de bíztak benne, hogy majd szaporítani is sikerül őket.

A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, hiszen emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. Rajtuk kívül az emlősök körében egyedül a kacsacsőrű emlős tojásrakó. A nőstények 22-24 nappal a párzás után rakják le 13-17 milliméter átmérőjű, puha és bőrszerű héjú tojásukat, amelyet az elkövetkező tíz napban ideiglenes képződményként megjelenő hasi költőerszényükben költenek ki.

Fotó: Zoobudapest.com/Bagosi Zoltán

A kölyök a kikelés után alig 0,4 gramm tömegű. Az anyaállatnak ugyan nincsenek igazi emlői, de vannak tejmirigyei, amelyek közvetlenül a szabadba nyílnak a költőerszény falában. A kicsi a mirigyek által kiválasztott tejet szívogatja. Általában 45-55 napos koráig marad az erszényben, a tüskéi azonban csak azután kezdenek el nőni, hogy kiköltözik addigi helyéről.

Kétszáz napos korárára, amikor a tejről végleg átáll a hangyákra és termeszekre, rendszerint már egy kilogrammnál is nehezebb. A hangyászsünök viszonylag hosszú életű állatok, akár 40-50 évig is élhetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top