nlc.hu
Szabadidő
A dédnagymamád lehetne a repülőgép szárnyán sétálgató nő

A dédnagymamád lehetne a repülőgép szárnyán sétálgató nő

Élete második repülőútján mászott ki először egy mozgó repülőgép szárnyára, ez pedig annyira megtetszett neki, hogy karriert épített a nyaktörő mutatványokra.

Valószínűleg csak keveseknek hangzik ismerősen Lillian Boyer neve, pedig a maga nemében valóságos legendáról beszélhetünk. Boyer 1901. január 15-én született a nebraskai Hooperben, majd az iskola elvégzés után pincérként kezdett dolgozni egy étteremben.

Itt történt, hogy két vendég meghívta egy sétarepülésre a fiatal lányt, aki azonnal beleszeretett az akkor még a szárnyait bontogató légi közlekedésbe. Olyannyira, hogy élete második repülőútján fogta magát, és kimászott a gép szárnyára. Persze akkor még a maiaknál jóval lassabb, „kétfedeles” gépekkel röpködtek az emberek, az Egyesült Államokban pedig hamarosan elterjedtek a barnstormereknek nevezett kaszkadőrpilótákból álló repülő vándorcirkuszok, amelyek tagjai félelmetes és sok esetben rendkívül veszélyes mutatványokkal szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Az elnevezés az egyik manőverből ered: a gyakran kaszkadőrként is dolgozó pilóták ugyanis előszeretettel repültek át a háziállatok vagy a termény elhelyezésére szolgáló pajtákon, amelyeket angolul a barn szóval jelölnek.

Lillian Boyer nyolc éven keresztül mászkált repülőgépek szárnyán a levegőben (Fotó: Library of Congress)

Lillian Boyer maga is elhatározta, hogy barnstormerként fogja keresni a kenyerét, ezért 5 hónapos kiképzésen esett át az első világháborús vadászpilóta, Billy Brock hadnagy jóvoltából, aki maga is az egyik repülő cirkusszal járta az országot.

Lillian Boyer a „breakaway” fantázianevű mutatvány közben (Fotó: Library of Congress)

Boyer 1921 és 1929 között számtalan vakmerő előadással lopta be magát a közönség szívébe, és széles körű ismertségre tett szert. Összesen 41 amerikai államban és Kanadában lépett fel nem kevesebb mint 352 alkalommal. Ezen előadások többségében „wingwalkerként” láthatták az érdeklődők, amint egy Curtiss JN-4 „Jenny” típusú katonai kiképzőgép szárnyán sétálgat, vagy amint az alábbi videón 0:37-től látható, „breakaway” elnevezésű hajmeresztő mutatványát adja elő, de 143 alkalommal átszállt mozgó autóból is a fejük felett elszálló repülőgépbe, és 37 ejtőernyős ugrást is végrehajtott, miközben a gépet mindannyiszor Brock hadnagy vezette.

Szédítő karrierjének végül a bürokrácia vetett véget: mivel a barnstormerek sok balesetet okoztak, és sokan közülük nem is élték túl a vakmerő mutatványokat, a hatóságok 1929-ben megszigorították a polgári repülésre, azon belül is a kis magasságban végrehajtott repülésre vonatkozó szabályokat. A minimális magassági küszöb megemelésével pedig sikerült is elérni, hogy a barnstormereket ellehetetlenítsék, így ugyanis már csak olyan magasan adhatták volna elő a mutatványokat, amelyekből a földön álló közönség szinte semmit sem látott volna.

Bár Lillian Boyer életéről nem könnyű ennél több részletre rábukkanni, annyi biztos, hogy 88 éves korában, a kaliforniai San Diegóban érte a halál. Valószínűleg azonban akkor már nem nagyon ment repülők közelébe, nem úgy, mint a „motorosok királynője”, Bessie Stringfield.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top