Szabadidő
Szponzorált tartalom

Közösségek Hete 2019 – Egy hét, ami rólunk, a településeinkről, közösségeinkről, értékeinkről szól! (x)

Idén több mint 700 színes programmal várja a látogatókat országszerte több száz településen a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás kiemelt projekt országos rendezvénysorozata, amely 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indult útjára.

Elszármazottak találkozója, konyhatündérek bemutatkozója, foltvarrókör, társasjáték klub, diákszínpad, könyvtármozi, családi nap, palántabörze, táncház, író-olvasó találkozó, alkotóműhely, népdalköri nyílt próba, lokálpatrióták, helytörténészek, muzeológusok által vezetett helytörténeti séták, szakmai nap, és még rengeteg izgalmas program várja idén is a látogatókat. Van, ahol faültetést, virágosítást, közösségi csereberét szerveznek, máshol pályaválasztás előtt álló fiatalokat szólítanak meg, betekintést engedve a helyi közösségek értékteremtő, hagyományőrző és szemléletformáló tevékenységébe.

A rendezvénysorozat a közösségekben rejlő értékeket és a közösségi élmény örömét kívánja láthatóvá tenni. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a településeken működő közösségekre, kulturális intézményekre, civil szervezetekre, az együttműködés lehetőségeire és a közösségi kezdeményezések fontosságára.

„Együtt lenni, együtt tenni jó”, „Keressük értékeinket!”, „Adj esélyt!”, „A hely, ahol jól érzed magad”, „Ismerj meg!”, „Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk”, … – e témák sokfélesége lehetővé teszi, hogy mindannyian, gyerekek és felnőttek egyaránt részesei legyünk ennek a mozgalmas hétnek.

Aktuális programkínálat:  www.kozossegekhete.hu    https://www.facebook.com/kozossegekhete/

 

Május 6–12 között színes programkavalkáddal vár az ország egyik legnépszerűbb rendezvénye.

Ismerjük meg egymást!

Ez a hét rólunk szól!

Találkozzunk a Közösségek Hetén!

 

A programsorozat az EFOP-1.3.1-15-2016-00001, Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás című projekt keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top