nlc.hu
Szabadidő
Cuki kiskacsákat mentettek a rendőrök

Cuki kiskacsákat mentettek a rendőrök

Ráadásul minderről egy költemény is született, hogy a tökéletes történet még kerekebb legyen.

A rendőrség Twitter-oldalán a közérdekű információk mellett aktualitások, hírek is megjelennek, az oldalt kezelő csapat pedig igazán kitesz magáért, ha arról van szó, hogy egy-egy sztorit vagy eseményt viccesen és kreatív formában kell tálalni. A rendőrség Twitter-különítményével éppen emiatt külön interjút is készítettünk, és örömmel látjuk, hogy azóta is formában vannak.

Nemrég újabb csodálatos poszttal jelentkeztek, amikor egy pórul járt kacsamama történetét mutatták meg a követőiknek. A kacsa épp a fiókáival igyekezett valahová, amikor a kiskacsákon kifogott egy csatornafedő. Egészen pontosan a rácson keresztül mind egy szálig bepotyogtak a csatornába, míg az anyjuk csak tehetetlenül hápogott mellettük.

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Nagy szerencséjére éppen arra járt a Készenléti Rendőrség két tagja, akik meghallották a zajongást, és nekiálltak felderíteni, hogy mi történhetett. Hamar meg is találták a csapdába esett kiskacsákat, amelyeket óvatosan, egyesével kiemeltek a csatornából.

A történet vége valódi happy end, a kacsacsalád ezek után már együtt távozhatott a helyszínről, a rendőrségi fotók szerint úszva. A police_HU Twitter kezelői pedig az alábbi kis versikével állítottak örök emléket a madárbarát kollégáknak, amit ezúton külön is köszönünk nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top