Aki megnézi a mozikban most futó A vörös ügynök című filmet, megismerhet benne egy szimpatikus nőt (idős korában maga Judi Dench alakítja), aki azzal a meggyőződéssel adta át a szovjeteknek a britek titkait évtizedeken keresztül, hogy ezzel is segíti a világbékét. Úgy gondolta ugyanis – legalábbis a film ezt igyekszik alátámasztani –, hogy amennyiben nemcsak az amerikaiaknak és a briteknek lenne atombombájuk, hanem az oroszoknak is, akkor a világ egyensúlya ezzel helyreállna, mivel az országok attól félve, hogy visszakaphatják a támadást, sohasem indítanának atomrakétákat az ellenségükre. Ez persze szépen hangzik, és a valódi vörös ügynök, Melita Norwood (a filmben valamiért Joan Stanley-re keresztelték át a karakterét, és a foglalkozását is megváltoztatták, elmozdítva a valós történetet fiktív irányba) mondott is effélét egy időskori interjújában, csakhogy a valósághoz nincs túl sok köze. Norwood ugyanis a brit atomtitkokat még Sztálin uralma idején adta át a szovjeteknek, ő pedig közismerten a világ egyik legnagyobb mészárosa és pszichopatája volt, akit nem éppen a józan döntéseiről ismerhettünk. És hát Norwood nem a világbéke feltétlen híve volt, hanem már gyerekkora óta a kommunizmusé, ráadásul úgy tudott hatékony kémként működni évtizedeken át, hogy ezt sosem titkolta igazán az ismerősei körében.
Melita Norwood (balra) a húszas években
Özvegy nyugdíjasként a lakóhelye környékén (a délkelet-londoni Bexleyheathben) főként arról ismerték, hogy 32 példányban vásárolta meg mindennap a Morning Star című erősen balos újságot, hogy aztán szétosztogassa az ismerősei körében, ezzel is terjesztve a propagandát. Még a Szovjetunió összeomlása után is hitt a kommunizmusban, és szerinte az volt az egyetlen működő rendszer, ugyanis úgy hitte, a kapitalizmus előbb-utóbb felzabálja önmagát.
Bexleyheath bolsevikje
Melita Norwood 87 éves volt 1999-ben, amikor idegenek jelentek meg a háza ajtajában, és az oroszoknak végzett, több évtizedes kémtevékenységéről kérdezték. Ezek az idegenek azonban nem a rendőrségtől, a titkosszolgálattól vagy a hadseregtől jöttek, hanem újságírók voltak, akik megtudták, hogy a takaros kis bexleyheathi házban egy olyan kém éldegél, aki évtizedeken át csempészhetett ki súlyos titkokat az országból. Az újságírók semmi olyan információról nem tudtak, ami ne lett volna akkor már évek óta a brit hatóságok birtokában, joggal merül fel tehát a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a néni szabadon élhetett, és nem volt rég börtönben hazaárulásért?
Judi Dench A vörös ügynök című filmben
Nos, könnyen lehet, hogy nem is bukott volna le életében, ha egy nyugatiakhoz átálló ex-KGB tiszt, bizonyos Vaszilij Mitrohin nem ad át az ottani titkosszolgálatoknak egy raklapnyi információt többek között az évtizedek során hozzájuk beszervezett kémekről még 1993-ban. Ezen papírok között tűnt fel a Hola fedőnevű ügynök, aki már csak szokatlanul hosszú szolgálati ideje miatt is szemet szúrt az irathalmaz feltáróinak. Nem sokat kellett kutatniuk, hogy rájöjjenek: a már nyugdíjas korú, özvegy Melita Norwood a hunyó. Logikusnak tűnne, ha ezután letartóztatták, vagy legalább behurcolták volna egy kihallgatásra, de nem ez történt: az MI–5 illetékesei úgy gondolták, hogy egy öregasszony meghurcolása nem tenne jót az imidzsüknek, és a nő már amúgy sem tud új hasznos információval szolgálni a megbízóinak, ezért futni hagyták. A Mitrohin-iratok között kutató brit történész, Christopher Andrew azonban feltárta Hola ügynök titkát, és általa eljutott az információ a szélesebb nyilvánossághoz is. Így fordulhatott elő, hogy 1999 szeptemberében érdeklődő újságírók álltak a külsőre teljesen ártalmatlannak és normálisnak látszó idős asszony, Melita Norwood küszöbén.
Meggyőződésből, nem pénzért
Melita Norwood legfőbb fegyvere mindig is az volt, hogy ártalmatlannak látszott, nem mellesleg pedig segítőkész, szorgalmas és kitartó volt, ezért a főnökei szerették, és bíztak benne. Ennek ellenére többször is benne volt a pakliban, hogy lefülelik, a karrierje során hétszer világította át a titkosszolgálat, és egy hatvanas években készült jelentés felhívta a figyelmet a kommunista kapcsolataira is – mégsem ásott senki ennél mélyebbre, így a nő a helyén maradhatott. A lebukáshoz legközelebb a második világháború kitörése előtt, 1937-ben állt, amikor a britek lebuktattak egy orosz kémekből álló kört a Woolwich Arsenalban, és a vezetőjük, Percy Glading feljegyzései között előbukkant Hola neve is, de hiába nyomoztak a hatóságok, végül nem sikerült beazonosítani őt. A biztonság kedvéért közel egy évre jegelték a munkáját, de 1938-ban aztán újult erővel kezdhetett ismét szivárogtatni, mintha mi sem történt volna.
A filmben Sophie Cookson játssza a fiatal Joant
Ezt az egyetlen esetet leszámítva azonban teljes nyugalomban dolgozhatott egészen az 1972-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, és csak a tanárként tevékenykedő – szintén meggyőződéses kommunista – férje tudta róla, milyen munkát is végez valójában. Azt, hogy mennyire hitt a kommunizmusban, jól jelzi, hogy sosem pénzért dolgozott. A legbüszkébb egy 1958-ban, a szolgálatai elismeréseként neki juttatott érdemrendre volt. Pénzt csak egyetlen alkalommal kapott: az is csak egy szerényebb, nem túl feltűnő összeg volt.
Kommunista szülők kommunista lánya
A 2005-ben, 93 évesen elhunyt Melita Norwood apja, Alexander Sirnis még Litvániában született, onnan menekült Nagy-Britanniába. Meggyőződéses kommunistaként új hazájában röplapokon terjesztette a kommunizmus igéjét, sőt Lenin és Trockij írásait is angolra fordította, hogy minél több emberhez eljusson az igéjük, közben pedig feleségül vett egy angol lányt, aki ideológiájában nagyon közel állt hozzá. A házaspár és hamarosan megszülető lánya egy angliai orosz kolónia tagjaként élt, de Alexander nagyon korán, 37 évesen meghalt, így a családi ideológia innentől elsősorban az akkor hatéves Melita anyjától öröklődött tovább. A lány osztotta a szülei nézeteit, és aktív volt a kommunista érzelmű angol közösségekben, sőt amikor úgy hozta a helyzet, a helyi kommunista pártba is belépett. A munkahelyén nézeteit ugyan nem verte nagydobra, de azért nem is titkolta őket – több jelentésben is említik a kommunista szimpátiáját.
A britek a második világháború után látták, hogy az atomtechnológiák terén nem számíthatnak amerikai szövetségeseik segítségére, így saját, méregdrága kutatásokba fogtak Tube Alloy fedőnév alatt. Itt kapott végzettségének köszönhetően titkárnői állást Norwood, aki a főnöke széfjében található iratokat lefotózva, illetve a hozzá került anyagokat több példányban gépelve intézte el, hogy az oroszok minden brit atomkutatási eredményre gyorsan szert tegyenek. Akik védik őt, azt mondják, az oroszok amúgy is elkészítették volna az atombombájukat, Norwood hozzájárulása minimális mértékben járult hozzá ehhez. Vannak azonban olyanok, akik szerint nagyrészt neki köszönhető, hogy a szovjetek már 1949-ben elő tudtak állni a saját bombájukkal, mert a britek eredményei nélkül ez csak három-négy évvel később következett volna be.
