Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

A könyv, amit 500 évig rejtegettek az apácák

Nem tudjuk, mi volt a neve, volt-e családja, és hogy nézett ki; de azt igen, hogy ő volt az első nő, aki könyvet írt angol nyelven, a művét pedig ezután ötszáz évig rejtegetniük kellett az apácáknak, nehogy elpusztítsa az egyház. Hogy miért? Meg fogsz lepődni.

1342-ben, amikor Julianna (nevezzük így az egyszerűség kedvéért) született, a katolikus vallás középpontjában a pokol állt. A templomok falain véres jelenetek és bizarr szörnyek ijesztgették az embereket, azt sulykolva beléjük, hogy jól kell viselkedniük, különben a pokol örök tüzén égnek el.

Norwichi Julianna azonban másként látta a világot – és amikor azt mondjuk, látta, azt szó szerint kell érteni. A titokzatos nő harmincéves kora körül halálos betegségbe esett, és az állapota olyan súlyosra fordult, hogy megkapta az utolsó kenetet is. Amikor azonban a szertartás keretében a pap keresztet tartott elé, az elbeszélések szerint csoda történt: Julianna önkívületbe esett, és egymás után tizenhat látomás tört rá, melyekben feltárultak előtte a keresztény hit legnagyobb titkai. Mindez olyan mély hatással volt rá, hogy szinte azonnal felgyógyult, és úgy döntött, a vallásnak szenteli az életét – de nem apáca lett belőle, hanem remetenő.

Egy szoba a világ

A remeték akkoriban nem feltétlenül barlangban éltek az erdő szélén, hanem gyakran templomokhoz épített kis szobákban. A Norwichi Szent Julián templom egyik ilyen kis szobájába költözött be Julianna is, eldobva régi személyazonosságát, és felvéve a templom védőszentjének nevét. Mivel eredeti nevét senki nem tudja, így is emlegetik századok óta: Norwichi Julianna.

A Szent Julián templom Norwichben

Remeteségbe vonulni egy életre szóló elhivatottságot követelt. Mielőtt rázárták az ajtót valakire, temetési szertartáshoz hasonló misén kellett részt vennie, melynek során földi élete szó szerint véget ért, és meg kellett fogadnia, hogy soha többé nem jön ki apró, háromszor három méteres szobájából – még a halála után sem, a remeték többségét ugyanis abban a szobában temették el, ahol utolsó éveiket töltötték. Valószínű, hogy Julianna teste is ott van a padló alatt, abban a szobában, ahol negyven évig élt.

A remeteélet azonban nem volt teljesen magányos: a kis cellának három ablaka is volt. Az egyik a templom belsejébe nyílt, ezen keresztül lehetett misét hallgatni. A másik egy szomszédos szobára, ahol a szobalány élt, ezen adták be a remetének az ételt, és vitték el a hulladékot. A harmadik pedig az utcára, ahonnan bárki benézhetett, hogy elmesélje, ami a szívét nyomja, vagy épp tanácsot, lelki útmutatást kérjen. Julianna pedig szívesen is segített, sőt olyan jól tette a dolgát, hogy hamarosan a város egyik legmegbecsültebb személye lett. Olyan híressé vált, hogy messzi földről jöttek hozzá látogatóba a zarándokok.

Forrás: The Print Collector/Getty Images

Azt mondta: nincs pokol, és Isten mindenkit szeret

Julianna a bezárkózása után szinte azonnal írni kezdett. Először csak lejegyezte röviden a látomásait – de aztán a következő negyven évben szépen kifejtette egy könyvecskében ezeknek a magyarázatait is, olyan fontos kérdéseket véve sorra, mint Isten és a gonosz létezése, vagy a bűn eredete. A könyv azonban, amit írt, sok szempontból problematikus volt.

Ne szépítsük, rögtön az első gond az volt vele, hogy egy nő írta. Akkoriban ugyanis a nők szabad véleményalkotását nem igazán bátorították, pláne nem a vallással kapcsolatban, arra pedig előtte példa sem volt, hogy egy könyvet nő írjon.

Ugyanígy botrányosnak számított az is, hogy angolul írt. Ez így első hallásra talán nem tűnik merésznek – de ne feledjük, ez volt az a kor, amikor embereket szó szerint megégettek azért, mert angol nyelvre akarták lefordítani a Bibliát. A latin volt az egyház hivatalos nyelve, és a vallási kérdéseket csak így volt szabad megvitatni.

Harmadrészt pedig az egész mű homlokegyenest szembement a katolikus egyház nézeteivel, ráadásul Julianna Isten szeretetét az anyai szeretethez hasonlította, és olyanokat mondott, hogy Isten nemcsak apja, de anyja is a léleknek.

Részlet Julianna könyvéből

Julianna a könyvnek Az isteni szeretet kinyilatkoztatása címet adta, és nem voltak vele különösebb tervei – valószínűleg inkább csak elfoglalta magát a remeteség évei alatt. Szavai azonban valahogy mégiscsak kiszabadultak a kis templomból. A kutatók úgy gondolják, nem sokkal halála előtt adhatta ajándékba a kéziratot Margaret Kempe-nek, aki a kor leghíresebb zarándoknője volt, és ezt követően ő kezdte utazásai során terjeszteni a kéziratot.

A benne foglalt forradalmi gondolatok miatt a kéziratnak esélye sem volt arra, hogy nyilvánosan is terjeszthessék, de fő témája, a szeretet nyilván sok ember lelkében megpendítette a megfelelő húrokat. Így hát azon kevesek, akik elolvasták, kincsként őrizték, folyamatosan másolták, és védték, nehogy elpusztuljon. 

Erre szükség is volt, Anglia ugyanis a Julianna 1416-ban bekövetkezett halála utáni században nagyot változott. 1534-ben VIII. Henrik szakított a katolikus vallással, megszüntette a kolostorokat, elkobozta minden tulajdonukat, és felégette fantasztikus, régi könyvtáraikat, a legerőteljesebben pedig éppen a „misztikus látomásokat” üldözte az új vallás nevében, és nyíltan hirdette, hogy csak a boszorkányok látnak természetfeletti dolgokat. Sokáig úgy tűnt, Julianna könyve is elveszett a nagy könyvégetések során.

Vannak könyvek, amelyeknek nem lehet a pusztulás a sorsuk

Ugorjunk egy kicsit az időben. 1623-ban kilenc angol apáca szökött át Franciaországba, hogy ott új rendet alapítsanak. Gazdag, előkelő származású hölgyek voltak, akik fontos kéziratokat is magukkal vittek, és Julianna könyve is a poggyászukban lapult. Tudjuk, hogy olvasták, használták, másolták, és gyakran meditáltak fölötte, mert több általuk összeállított gyűjteményben idéznek belőle. Nos, ezek a részletek igazán népszerűnek bizonyultak – olyannyira, hogy a könyv harmadára meghúzott változata 1670-ben meg is jelent nyomtatásban. Arra viszont továbbra sem volt esély sem, hogy a teljes kézirat nyilvánosságra kerülhessen, ugyanis bár a szerkesztő erősen letompította a mű eretneknek és vadnak tartott nézeteit, még így is bolond fanatikusnak kiáltották ki a szerzőt.

Az apácák által alapított rend kétszáz évig működött Franciaországban, és ezalatt nemcsak másolták és terjesztették, de védték is Julianna könyvét. Tisztában voltak vele, hogy a teljes kézirat veszélyesen forradalmi, ezért egyetlen leltárba sem vették fel – pontosan tudták, hogy nem menne át semmilyen hivatalos ellenőrzésen, és ha a papság megtudná, milyen eretnek irat van a birtokukban, meg kellene semmisíteniük.

Norwichi Juliannának öltözött nő egy képeslapon (Fotó: Transcendental Graphics/Getty Images)

Végül hat generáción át óvták titokban Julianna könyvét, ám amikor kitört a francia forradalom, menekülniük kellett, és egyetlen kötetet sem vihettek magukkal. A kolostort felgyújtották, így ismét úgy tűnt: a könyv teljes verziója elpusztult a tűzben.

Eltelt azonban száz év, és a 20. század elején új szelek kezdtek fújni. A nők harcba szálltak a hosszú évszázadok elnyomásával, és nemcsak a maguk korában akarták megtalálni a hangjukat – keresni kezdték elődeikét is, különösen azokét, akik megelőzték a korukat.

1901-ben a skót Grace Warrick megjelent a British Libraryben, és kikért egy kéziratot, amellyel korábban még senki nem foglalkozott. A szöveg a „Varázslat és boszorkányság” címszó alá volt besorolva, és ez volt a címe: Kinyilatkoztatása annak, aki nem tud egy betűt sem elolvasni, 1373. Ez volt Julianna teljes könyvének utolsó meglévő kézirata, amit a könyvtár alapítója, Sir Hans Sloane ajándékozott a nemzetnek. Sloane-nak több mint ötvenezer könyv, kézirat és nyomat volt a birtokában, és ezek nagy részét akkor még nem dolgozták fel.

Julianna szobra a norwichi templom falában

Hogy honnan tudta Grace Warrick, mit kell keresni, rejtély. Hogy miért akart ezzel foglalkozni, senki nem tudja. De ettől kezdve egy hónapon át minden egyes nap bement a könyvtárba, és lemásolta a franciaországi apácák által a 17. században készített, hártyavékonyságú lapokra írt kéziratot. Nehéz olvasmány volt, és szinte lehetetlen feladat volt átírni az óangol szöveget, amelynek sorai átütöttek a hátlapra, de Grace Warrick nem adta fel – és nemcsak lemásolta, de modern angolra is átültette a szöveget, majd meggyőzött egy kiadót, hogy érdemes megjelentetni a művet. 

Egy bestseller születése

Igaza volt: Norwichi Julianna műve azóta folyamatosan kapható, és a világ minden jelentős nyelvére lefordították. A könyv, amelyet ötszáz évig titkoltak, rejtegettek, másoltak, és szamizdatban terjesztettek, és többször is csak a véletlenen múlt, hogy végképp el nem pusztult, igazi bestseller lett. Meg is érdemelte, hiszen csak annyi a „botrányos” benne, hogy egy nő leírja: Isten mindenkit szeret.

Címlap

top