Amerikai és brit kutatók szerint az évszázad végéig az óceánok és tengerek szintje világszerte legalább két méterrel emelkedhet, a sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt. Ez csaknem kétszerese a korábban jósolt mértéknek.
Az erről szóló kutatási anyag hétfőn jelent meg a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóiratban.
A Princeton és a University of Brighton kutatóinak elemzése szerint „90 százalék a valószínűsége annak, hogy a globális tengerszint-növekedés 2100-ra meghaladja a két métert. Ez több mint duplája az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által prognosztizált legmagasabb értéknek”.
Clara Nugent, a Time szerzője a kutatással kapcsolatos cikkében rámutatott, hogy az évszázad végéig várható tengerszint-emelkedést korábban körülbelül 52 és 96 centiméter közé becsülte az IPCC egy korábbi, 2013-ban kiadott jelentése. Több kutató szerint azonban ez ugyancsak konzervatív becslésnek tekinthető, mivel Grönlandon és az Antarktiszon a jégtakaró olvadásának gyorsulása figyelhető meg.
Emellett, a szakemberek rámutatnak, hogy a mostani előrejelzési modellek nem vesznek számításba olyan, rendkívül jelentős tényezőket, hogy a már elolvadt jég milyen módon befolyásolja a jégsapkák további visszahúzódását és az idő közben bekövetkező tengerszint-emelkedésnek milyen hatása lesz minderre.
A tengerszint klímaváltozás következtében történő emelkedése elsősorban a part menti településeken élőket fenyegeti, azonban egy ilyen mértékű változás várhatóan jelentős hatással lesz a Föld teljes ökoszisztémájának működésére is, így a kontinensek belsőbb részein élők is meg fogják érezni, ha elolvadnak a sarkvidéki jégsapkák.