nlc.hu
Szabadidő
Új színház nyílik idén a Szegedi Szabadtérin

Új színház nyílik idén a Szegedi Szabadtérin

Az idén 88. születésnapját ünneplő Dóm téri játszóhely mellett új színházat nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok – több éves rekonstrukciót követően megnyílik az Újszegedi Színpad is.

Ezzel a 4000 személyes Dóm tér mellett egy újabb igen nagy befogadóképességű, 1200 ülőhelyes nézőtér áll rendelkezésre esténként a Játékokra. A létesítmény új művészeti tartalommal nyitja meg kapuját. Olyan jelentős előadások kerülnek itt színpadra, mint például Molière Don Juanja Petri György fordításában. A komédia számos ismert színészt vonultat föl, színpadra lép Csákányi Eszter, Kulka János, Bodrogi Gyula, Zsótér Sándor és a címszerepet alakító Jakab Tamás is.

Emellett nagy előrelépést jelent Bertold Brecht Koldusoperájának bemutatása Bocsárdi László rendezésében: a rendező saját társulatával, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal érkezik.

A szegedi Dóm tér a szabadtéri játékok egyik jellegzetes helyszíne (Fotó: iStockphoto)

A harmadik produkció Újszegeden egy családi mesebalett. Kocsák Tibor és Harangozó Gyula művét, a budapestiek által jól ismert és szeretett Hófehérke és a hét törpét az Operaházban több mint tíz éve mutatták be, idén nyáron Szegeden pedig a családi programok között várja a közönséget. Az újszegedi bemutatója szabadtéri világpremier is, hiszen az előadás komoly nemzetközi karrierje ellenére, melynek során Oroszországtól (műsoron volt a világ egyik legfontosabb és legnagyobb színházában, a moszkvai Bolsojban is) Ausztráliáig zajos sikerrel ment, most először láthatja a közönség a csillagos ég alatt, ráadásul Kentaur mesébe illő díszleteivel.

A műsorban idén számos saját produkció is szerepel, köztük a Dóm téri nyitóprodukció, a Hullámzó világ táncjáték ősbemutatója Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel együttműködve. Az évadban mindössze két nagy sikerű vendégjáték érkezik: a Queen együttes korszakos slágereiből nyomán készült We Will Rock You, illetve a Madách Színház romantikus vígjátéka, a Szerelmes Shakespeare.

Talán a legnagyobb ívű operabemutató, amit színpadra lehet állítani, Verdi Aidája, Kesselyák Gergely rendezésében. A darab hatalmas kihívás, több mint négyszáz kosztümével, több mint százharminc tagú énekkarával és a százas létszámot meghaladó zenekarával. A gigantikus produkció valójában az év operabemutatója Magyarországon. Az évadot a Titanic Broadway-musical magyarországi ősbemutatója zárja, a nagysikerű darabot a Szegedi Szabadtéri Játékok a világon egyedülálló rendezésben mutatja be a Dóm téren.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top