nlc.hu
Szabadidő
21 évesen már a világ összes országában járt

21 évesen már a világ összes országában járt

Lexie saját maga finanszírozta útjait, és két évvel korábban leérettségizett, hogy beteljesítse a nagy kalandot.

Minden bizonnyal bekerül a Guinness-rekordok könyvébe az a 21 éves amerikai lány, aki a világ összes, azaz 196 szuverén államában járt.

Az utolsó útja Észak-Koreába vezetett május 31-én, és ezzel kipipálhatta a teljes bakancslistát. „Hat hónapnyi szorongás előzte meg ezt az utamat, de megérte. Hálás, boldog és elégedett voltam a végén” – mondta a Fox Newsnak Lexie Alford.

A fiatal nő turizmussal foglalkozó szülők gyerek, így egyedülálló lehetősége adódott, hogy olyan egzotikus helyeket lásson, mint Kambodzsa vagy Egyiptom. Lexie 12 évesen kezdett el pénzt félretenni utazásaira, akkor döntötte el, hogy mind a 196 országba eljut. Tizennyolc éves korára már 72 államban járt.

Mindehhez persze két évvel korábban leérettségizett, és a főiskolát is elvégezte, hogy aztán 2016-tól már csak az utazásnak éljen. „Hét hónapig egyedül utaztam, 50 országba. A legnehezebb a vízumok beszerzése volt.”

Lexie egyébként fizetett hirdetésekből, fotók és cikkek eladásából és a megtakarításából finanszírozta a nagy kalandot.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top