Két évvel a széria indulása után a Netflix kivágta a sokat vitatott öngyilkossági jelenetet a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) című amerikai sorozat első évadából.
A streamingszolgáltató szerint a háromperces jelenetet, amelyben egy tinédzser lány felvágja ereit, „egészségügyi szakértők javaslatára” távolították el a sorozatból. A Netflixen elérhető változatban most már csak az látható, ahogy felfedezik a lány holttestét – olvasható a BBC News honlapján.
„Noha az ilyesfajta érzékeny témák drámai feldolgozása segítheti a jobb megértésüket, és arra sarkallhatja az embereket, hogy merjenek segítséget kérni, fontos, hogy ez a nemes szándék felelősségteljes módon valósuljon meg” – hangsúlyozta Lorna Fraser, a streamingszolgáltató brit részlegével együttműködő Samaritans nevű jótékonysági szervezet munkatársa.
A 2017-ben indult sorozat egy Hannah nevű tinédzser történetét meséli el, aki 13 felvételt hagy hátra, amelyek mindegyikében azt magyarázza el, miért döntött úgy, hogy kioltja az életét.
A szériát sokan méltatták azért, hogy felhívja a figyelmet az olyan témákra, mint a nemi erőszak, a zaklatás és az önkárosító magatartás. Az öngyilkosságot valósághűen ábrázoló jelenet azonban felháborodást váltott ki a szülők és az egészségügyi szakértők körében.
A Jay Asher 2007-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült széria harmadik évada idén érkezik.
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresd fel a suicidprevencio.hu-t.
(MTI)
(Kiemelt kép: Netflix)