Szabadidő

A szülők fizették a menyasszony luxusesküvőjét, kiakadtak a netezők

Hatalmas összegről van szó.

A 29 éves Emily hatalmas esküvőt szeretett volna, de éppen  az esküvőszervezés időszakában rúgták ki a munkahelyéről, ezért nem igazán tudott hozzájárulni a költségekhez. A szülei azonban segítettek, hogy megvalósuljon az álma, összesen 165 ezer dollárt fizettek ki a lányuk esküvőjére, ez nem kevesebb, mint nagyjából 48 millió forint. Az összeg magában foglalja a házasság előkészületeit, a templomi költségeket, a szertartást és a tűzijátékokkal színesített hatalmas fogadást.

A lány elmondta, hogy a férjével szerettek volna hozzájárulni a költségekhez, de az ő elbocsátása és a férje diákhitele miatt erre nem volt lehetőségük, és nagyon hálásak a szüleinek, hogy ennek ellenére is megvalósulhatott a nagyszabású esküvő. Emily hozzátette azt is, hogy a férje fizette a jegygyűrűt és a kanadai eljegyzési vacsorát, az ő szülei pedig a próbavacsoráért fizettek, és 5 ezer dollárt (átszámítva 1,5 millió forintot) adtak a párnak a nászútra.

A lány a Facebookon is megosztotta a történetét, ahol a kommentelők teljesen kiakadtak. Sokan éretlen dolognak tartják, hogy egy felnőtt nő a szüleivel fizetteti ki a költségeit. Másoknak ezzel még nem volt bajuk, azzal viszont már igen, hogy mennyibe került az esküvő.

Via

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top