nlc.hu
Szabadidő
A nő fogása megdöbbentette a horgászokat

A nő fogása megdöbbentette a horgászokat

Az amerikai nő által kifogott halat többen az élete fogásának nevezték.
horgász horog hal

Debbie Geddes férjével horgászott a Champlain-tónál, amikor érezte, hogy vélhetően egy nagy hal akadt a horgára. Amikor azonban kihúzták, nem a mérete miatt állt el a szava. Az amúgy teljesen egészséges halnak ugyanis két szája volt.

Készítettek róla pár képet, majd visszaengedték a halat. A fotót Debbie munkatársa, Adam Facteau töltötte fel a Facebookra.

„Nem volt meggyőződve róla, hogy bárkit érdekel a fogás” – mondta Adam, hozzátéve, hogy ő viszont tudta, hogy népszerű lesz.

A kép megjelent a Knotty Boys Fishing nevű horgászcsoportban is, a közzététel óta csaknem 5 ezer alkalommal osztották meg.

„Nem tudom elhinni, hogy mennyien felfigyeltek rá” – mondta Debbie. „A közvélemény elméletei igen érdekesek. Személy szerint azt hiszem, hogy ezt egy korábbi sérülés okozta, valószínűleg egy másik horgásztól” – tette hozzá.

Nem Debbie volt az egyetlen, aki találgatta, hogyan lehetett két szája a halnak. Sok hozzászóló a szennyezést vádolta, mások egyetértettek a nő sérülés teóriájával.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top