Kutatók rájöttek, hogy nem is a Csele-patakba fulladt II. Lajos király

nlc | 2019. Augusztus 28.
Kiderült, hogy a legendákban szereplő helyszín téves.

Minden valószínűség szerint nem a Csele-patakban lelte halálát az 1526-os mohácsi csata után II. Lajos magyar és cseh király, hanem a Duna mellékágában – állítják a korábban a szigetvári Szulejmán-sírkomplexumot is feltáró szakemberek.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatócsoport vezetője elmondta: az egyetlen szemtanú, a királyi kamarás beszámolója szerint az uralkodó 2-3 főnyi kíséretével a Duna felé menekült, és Mohácstól északra, Csele falu közelében, a folyó „kicsiny ágacskáján” átkelve szenvedett balesetet.

A kutatók az uralkodó halála helyeként a folyó egy kis mellékágát azonosították, amelyet a helyiek Szakadék-Dunának hívtak. A „szakadék” a főágból kiszakadót, tehát mellékágat jelentett a régi magyar nyelvben. Ennek a vízfolyásnak a szélessége átlagosan 50 méter lehetett. A kutatók úgy vélik, hogy a keskeny folyóágnak a zátonyos, iszapos bal partján, a Mohácsi-szigetnél fulladhatott vízbe a király.

II. Lajos holttestének megtalálása Székely Bertalan festményén (Forrás: Wikipédia)

Pap Norbert elmondta: a Duna főága a 16. században a Mohácsi-sziget keleti oldalán folyt, ott zajlott a hajóforgalom is. A nyugati ág, a mellékág ezzel szemben keskeny volt. Az 1526-os csatából menekülők jelentős része ezen és a Mohácsi-szigeten átkelve az Alföld felé haladt, amerre Szapolyai seregét sejtették vagy csak a biztonságba jutást remélték.

Az eredményeket írott források, régi térképek, a menekülőkre utaló régészeti leletek és térinformatikai modellezés alapozta meg. A kutató elmondta, hogy főként azért jutottak tévútra a 19. század vége óta zajló vizsgálatok, mert addigra a Duna korábbi főága lett a mellékág, míg a korábbi mellékágból fejlődött ki a ma ismert mohácsi főág.

Akkorra már viszont a történeti hagyomány, a legendák által sugallt Csele-patakkal kapcsolatos elképzelés miatt fel sem merült, hogy az időközben a Csele torkolatánál mintegy 700 méter széles folyam helyén egykor egy keskeny mellékág folyhatott.

(MTI)

Exit mobile version