A 18-19. században (de még a 20. század első felében is) egy tisztességes angol úriember rendszerint tagja volt legalább egy klubnak, amelyet érdeklődési köre vagy társadalmi helyzete alapján választott. Ezekben a társaságokban mindig igen tartalmasan és változatosan telt az idő: lehetett nagy tétekben fogadni, politikáról vagy művészetekről cseverészni, részegen randalírozni, disznó dalokat énekelni, biliárdozni, kockázni, rókára vadászni, fesztelenül pletykálkodni, bennfentes tippekhez jutni és még egy sor rendkívül férfias dolgot csinálni. Ilyen klub például az 1836-ban alapított, és a mai napig létező londoni Reform Club, ahol Jules Verne egyik leghíresebb regényhőse, Phileas Fogg fogadott 20.000 fontban a szkeptikus tagtársakkal, hogy mindössze 80 nap alatt megkerüli a Földet (spoiler: megkerülte).
Vagy ilyen a még patinásabb – idén már 255 éves – Brooks’s, amely egy meglehetősen furcsa, és a fentivel ellentétben a valóságban is megtörtént fogadás színhelye volt 1785-ben: a klub feljegyzései szerint ugyanis George James Cholmondeley és Lord Stanley grófok abban állapodtak meg, hogy ha az előbbi legalább 900 méterrel a föld felett egy hőlégballonban lebegve magáévá tesz egy nőt, a másik fizet neki 500 guineát (itt sajnos nincs spoiler, mivel nem tudjuk, végül megvalósult-e a légi szex).
Klubélet a 18. században (Forrás: Wikipedia)
Léteztek azért másfajta, talán valamivel kevésbé rangos, ám hasonlóképpen exkluzív klubok is; például olyanok, amelyekben a kifejezetten előnytelen külsejű úriemberek verődtek össze. Ezek közül a legkorábbi és a legismertebb az 1743-ban alakult liverpooli Ugly Face Club volt, amit most fordítsunk mondjuk – nem túl szellemesen – Rondák Klubjának (teljes nevén egyébként nagyjából: az ocsmány pofák tiszteletre méltó és mulatságos társasága). Az egyesület mottójául egy Juvenalis-idézet szolgált: „taetrum ante omnia vultum”, azaz kb. „a csúnyaság mindenek előtt”, vagy még inkább mindenek fölött, ami nyilván nem véletlen, hisz Juvenalis ugyebár szatíraíró volt, talán a legnagyobb az ókori Rómában, és a Rondák Klubjának kétségtelenül volt valami karikaturisztikus-szatirikus jellege is, amellett, hogy egyébként teljesen úgy működött, mint akármelyik másik klub.
A tagok közt akadtak kereskedők, orvosok, hajóskapitányok, építészek és egyéb kiváló gentlemanek, akik hétfőnként összeültek valamelyik elegáns kávéházban, hogy sört igyanak, trágár dalokat énekeljenek, és végre közösségben élhessék meg saját csúfságukat, ami nyilván felszabadító élmény lehetett. A klubba csak agglegények léphettek be (akik időközben megházasodtak, azoknak fizetniük kellett), a felvételnél pedig minimum elvárásnak számított a púp, a gülüszem, a bandzsaság, a duzzadt ajak, a krumpliorr, illetve mindezek tetszőleges kombinációja, vagy tulajdonképpen bármilyen előnytelen vagy egyenesen visszataszító vonás és testi hiba; továbbá valószínűleg az sem ártott, ha az aspiránsnak volt némi humora és hajlama az egészséges öngúnyra.
A liverpooli Ugly Face Club (Forrás: tumblr)
Mivel az egyesület szerencsére részletes és érzékletes leírásokban gazdag nyilvántartást vezetett a tagokról, könnyű elképzelni, milyenek lehettek Liverpool legkevésbé vonzó agglegényei a 18. század közepén. Íme néhány példa:
Joseph Farmer: kicsi szemek, az egyik valamivel nagyobb, mint a másik, beesett arc, nagy felső ajak, fültől fülig érő száj, ami leginkább egy cápáéra emlékeztet. Összevissza álló, rothadó fogazat, amelyre gyakori nevetésével még külön rá is irányítja a figyelmet. Hosszúkás, vékony pofa, ösztövér testalkat. Az egész megjelenése szabálytalan és nevetséges. Képességei alapján joggal nevezhetjük klubunk főnixének, hisz még legalább ezer évig nem fog felbukkanni hozzá hasonló.
Francis Gildart: óriási palacsintaszerű arc, kicsi, szürke, mélyen ülő szemek, húsos alsó ajak, különös vigyor, amitől minden mulatságosnak tűnik, amit mond.
John Brancker: sárgás, fakó ábrázat (itt szerepel egy antiszemita utalás, amit mi most diszkréten kihagyunk) feltűnően nagy, rücskös orr, kis disznószemek, szabálytalan, rothadó fogsor, ami olyan, mint valami törött, régi fűrész. Összességében Pipin király portréját idézi (de hogy melyiket?), elmondhatatlanul furcsa és visszataszító.
William Long (Londonból): göröngyös arcbőr, hatalmas orr, kivételesen széles száj, hiányzó felső fogsor, duzzadt alsó ajak, csodálatosan hosszú áll, ami az orral együtt egy diótörőt formáz. Igazán rendkívüli tagja a társaságnak.
És így tovább. A liverpooli Rondák Klubja összesen tíz évig működött, és nem is nyerte el mindenki tetszését (egy híresen csúnya politikus, William Hay például feltűnően nem rokonszenvezett az egyesülettel, noha a megvalósítás szellemességét ő is értékelte), azonban a nyomában számtalan hasonló profilú társaság alakult világszerte a következő nagyjából másfél évszázadban, és néhányuk még ma is létezik; a legnevezetesebb talán a piobbicói Club dei Brutti, amely 1879 óta várja tárt karokkal a kellemetlen látványt nyújtó olaszokat. Mottója: a csúnyaság erény, a szépség rabság.
