Ha 2019-ben valaki a gyereke szülinapi zsúrjára bohócot rendel nevettetőnek, számítson rá, hogy minimum lesz a társaságban egy-két olyan felnőtt, aki ezért a lépéséért őrültnek nézi, ahogy azzal is illik számolnia, hogy tuti akad majd olyan gyerek, aki ahelyett, hogy nagyokat kacagna, szimplán csak halálra fog rémülni a bohóc látványától. A bohócoktól való félelem annyira gyakori, hogy már fóbiát is neveztek el róla: ez a coulrofóbia. Első hallásra nyilván elég keménynek tűnik, ha valaki betegesen retteg a bohócoktól, időnként azonban ez a félelem egyáltalán nem alaptalan. Az Egyesült Államok egyik leghíresebb sorozatgyilkosa, a 33 ember életét kioltó John Wayne Gacy például Pogo bohócként szórakoztatta a gyerekeket különféle zsúrokon, és ezek az események tökéletes apropót szolgáltattak neki az áldozatai kiválasztásához.
De nem kell ahhoz visszamenni a hetvenes évekig, hogy rémisztő bohócokról szóljanak a híradások. A Wikipedia csak 2016-os bohócészlelésekként ír arról az őrületről, ami három éve, nyáron történt. A dolog az egyesült államokbeli Wisconsinból indult, majd szép lassan szinte minden amerikai államból jelentették, hogy ijesztő bohócok tűntek fel, ijesztően viselkedve furcsa helyeken. Az őrület lassan átterjedt Kanadára is, hogy aztán Ausztráliában, Új-Zélandon, Szingapúrban és Európában is megjelenjenek a rémisztő bohócokról szóló híradások. Miután a bohócok erdőkben és iskolák mellett is ijesztgették az embereket, a hatóságok világszerte egyre komolyabban kezelték a történteket, és bár komoly bűntények nem történtek, így is akadt néhány letartóztatás. A bohócok pár hónapig rettegésben tartották a világot, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.
A bohóc régen sem volt mindig önfeledten vidám
Amikor arról beszélünk, hogy mikor váltak a korábban családbarát nevettetők rettegett riogatókká, általában az 1986-os évet és Stephen King Az című regényének megjelenését tartjuk fordulópontnak. A helyzet azonban – anélkül, hogy elvitatnánk King érdemeit – ennyire azért nem egyszerű. A bohócok már réges-rég nem pusztán a boldogság és nevetés nagykövetei, hiszen már az udvari bolondoktól is elvártak olyan kevésbé szimpatikus dolgokat, mint a gúnyolódás és a kárörvendés. Sőt, a cirkuszi bohócok sem voltak mindig csak angyalok: a jó bohóc az volt, aki elsősorban saját magán nevetett, de elég gyakran ott volt mellette egy másik is, akinek az volt a fő feladata, hogy mások bénázásain szórakozzon önfeledten és kárörvendően a nézők szeme láttára.
Charlie Chaplin a Cirkusz c. filmben (Fotó: United Artists/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Szintén régi visszatérő vendég a popkultúrában a szomorú bohóc. A kategória egyik archetípusa Charlie Chaplin, aki ugyan a filmjeiben nem túl gyakran játszott bohócot (kivétel ez alól A cirkusz című munkája), ám a pálcás, kalapos, nevetséges járású, túlméretezett cipőjű, apró bajszú és rezzenéstelen arcú Csavargó figuráját egyértelműen a bohócokról mintázta. Szintén a tragikus bohócfigurák sorát gyarapítja Fellini Országúton című klasszikusának szomorú sorsú bohóca, Gelsomina és a Toy Story 3. Vigyorija is, akit egykor még szeretett a kisgyerek tulajdonosa, ám később utcára került, és gazdátlan játékként a szíve megtelt cinizmussal.
Kifejezetten gonosz bohócokat a múlt század ötvenes évei előtti időkből igen ritkán találunk, de feltétlenül megemlítendő kivétel Batman főellensége, Joker, a maffiózó bohóc, akit a húszas évek végén alkottak meg a képregényekhez, és akinek a nevetése nem jókedvet, hanem pusztító őrületet takar.
Joker a Batman-képregényekből
Amikor a bohócok még népszerűek voltak
Az ötvenes évektől kezdve a bohócok három évtizeden át a jókedv nagykövetei voltak. Ennek egyik fő oka Bozo, a tévés bohóc volt, aki sok-sok éven át szerepelt rengeteg gyerekműsorban, és egész Amerika imádta. Nem véletlen, hogy a McDonald’s gyorsétterem-hálózat is pont egy bohócot választott Ronald McDonald személyében a franchise kabalafigurájának: a bohóc azt jelképezte, hogy a McDonald’s egy családbarát hely, ahol a gyerekek garantáltan jól fogják érezni magukat. Régen a bohócfigura gyakran központi szerepet kapott a cég reklámkampányaiban, és gyakori volt, hogy Ronald McDonaldnak öltözött diákmunkások szórakoztatták a gyerekeket a gyorséttermekben vagy azok előtt. Ma már a figura leginkább csak a hagyományok miatt nem tűnt el teljesen a McDonald’s életéből: abban biztosak lehetünk, hogy a gyorsétteremlánc kampányaiban biztosan nem találkozhatunk vele sem most, sem a közeljövőben.
Ronald McDonald (Fotó: Nick Laham/Allsport)
Az első fecskék
Mivel a bohóc három évtized alatt teljesen összenőtt a családok szórakoztatásával és a jókedvvel, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb kifigurázzák, kifordítsák a figurát. Az egyik első ilyen kísérlet 1979-re, hét évvel az Az megjelenése elé tehető. A kultikus amerikai viccmagazin, a National Lampoon’s októberi lapszáma egy olyan címlappal jelent meg, ahol egy egészen rémisztő piros-fehér bohóc éppen egy piros lufit ad át egy ettől halálra rémülő kislánynak.
A National Lampoon’s ijesztő címlapja ’79-ből
Az 1982-es Spielberg-horror (bár hivatalosan Tobe Hooper rendezte, ma már tudjuk, hogy Spielberg végig a produkció fölött bábáskodott), a Poltergeist legijesztőbb jelenetei is azok voltak, amelyekben a játék bohóc életre kelt, és a gyerekekre támadt. Szintén egy évvel az Az előtt jelent meg a mozikban a Montreali bankrablás című film, amelyben a sármos Jean-Paul Belmondo bohócruhába öltözve állt neki bankot rabolni.
És megérkezett… Az
1986-ban megjelent Stephen King regénye, az Az, amely ugyan hosszú évek leforgása alatt, de végképp megváltoztatta azt, amit a bohócokról gondolunk. King egészen odáig merészkedett, hogy az ő bohóca, Pennywise (a könyvfordításban Krajcáros) konkrétan megeszi a gyerekeket, aminél rémisztőbbet el sem lehet képzelni egy olyan figuráról, akit alapvetően a gyerekek barátjaként ismertünk meg. A nyolcvanas évek végére a régimódi, nevettető bohócok erősen háttérbe szorultak, és átadták a helyüket a rémisztő bohócoknak, amiben erősen közrejátszottak olyan figurák is, mint a Jack Nicholson alakításában hatalmas sikert arató Joker a Tim Burton-féle Batman mozifilmből vagy Ropi, a bohóc A Simpson család sorozatból, akinek ugyan Homerék óriási rajongói, de a láncdohányos, kiégett és alkoholista figura mindenben ellentéte annak, amit amúgy a bohócokról régen gondoltunk. Szintén az évtized végén mutatták be minden idők egyik legbizarrabb bohóchorrorját, a Gyilkos bohócok az űrből-t, amit szavakkal nem is kísérelnénk meg leírni, mert látni kell.
Bohócok a zenében, de nem zenebohócok
Ugyancsak Stephen King számlájára írható egy kultikus hiphopduó, az Insane Clown Posse létrejötte, akik klipjeikben és fellépéseiken brutális bohócoknak öltözve szórakoztatják a nagyérdeműt, és gyakran rappelnek egészen horrorisztikus szövegeket. Egy évtizeddel későbbi történet, de szintúgy nem választható el a gyilkos bohócoktól a Slipknot metálzenekar óriási áttörése, akik maszkokban zúzva sokkolják a nagyérdeműt a színpadon, és nem kell nagyítóval körbenéznünk a tagok között, hogy gyilkos bohócot találjunk.
A metál és a kemény rockzene majdhogynem kisajátította magának a bohócokat a videóklipekben. A Korn Clownjától kezdve a Fozzy Painless című dalán és a Justify Rebellion Act the Fool című darálásán keresztül egészen a Mastodon Blood and Thunder című számáig sok metálklipben találkozhatunk barátságtalan bohócokkal, de a popzenében mégis kreatívabban használták a figurákat. Snoop Dogg a Badbadnotgood című dalának klipjében például egyenesen Donald Trumpot maszkírozta bohóccá – sok mindenki más mellett –, kivíva maga ellen a Fehér Ház narancshajú urának haragját. Látvány szempontjából pedig a Foster The People Worst Nites című dalának klipjét érdemes megtekinteni, ha szeretnénk egy emlékezetes, rémisztő bohócot látni.
Magyar vonalon feltétlenül érdemes megemlíteni Pierrot munkásságát, aki a rendszerváltás utáni években fullba nyomta a szomorú bohócos imidzset.
A király visszatér
A nyolcvanas évek végi gyilkos bohócos őrület persze nem volt a végtelenségig tartható, és ugyan időnként megjelentek a horrorbohócok itt-ott (például egy zombibohóc a Zombieland című film nagyjelenetében, vagy amikor Heath Ledger posztumusz Oscart kapott Joker megformálásáért…), szép lassan elkezdhetett visszatérni a rendes bohócok élete a normális kerékvágásba, hogy aztán… ismét jöjjön Stephen King és Pennywise. Az Az 2017-es remake-je és a szeptember 5-én mozikba kerülő folytatása akkora sikert aratott, hogy a bohócok panaszkodni kezdtek: nem kapnak munkát, fogyóban a megrendelések, az emberek már nem akarnak bohócokat látni a gyerekzsúrokon és a céges családi rendezvényeken. Nem jó üzlet most vidám, jószívű bohócnak lenni. A helyzetet pláne súlyosbítja, hogy a bohócdoktorok iránti érdeklődés is csökken, bár ez elsősorban nem a horrorbohócok számlájára írható, hanem annak tudható be, hogy a mai srácokat már sokkal inkább feldobja, ha valaki nem bohócnak, hanem a kedvenc szuperhősüknek öltözve látogatja meg őket a kórházban.
Elkeseredésre azonban semmi ok. A rossz bohócoknak csak addig van helyük bárhol, amíg léteznek jó bohócok is a világon, hiszen ők csak egymás ellentéteként hatásosak: a gonosz bohóc azért működik, mert visszataszító inverze az emberi jóságnak és vidámságnak. Most épp a gonosz bohócoknak áll a zászló, de semmi sem tart örökké.