Magyarország kúl

Van beteg kislány, akinek csak azért is a rohamosztagos a kedvence

Pedig választhatná Hófehérkét, Wonder Womant vagy a Toy Story Jessie-jét is. A szegedi Gyermekgyógyászati Klinikán jártak a szuperhősökké és mesehősökké átlényegült cosplayerek. Az összes osztályt végigjárták, ahol csak gyerekek feküdtek, hogy a puszta jelenlétükkel gyógyítsanak. Ők a CosHelp csoport; a tekintetek – az övék és a gyerekeké is – pedig magukért beszélnek. Mutatjuk is. Képriport.

“Kicsit izgulok. Most vagyok először Hófehérke.”

Honfi Juli, az újdonsült cosplayer ráadásul nem holmi con-on (képregényes-filmes-videojátékos geek nagygyűlésen) debütál új szerepben, hanem sokkal keményebb közönség: az SZTE gyermekklinika betegei előtt.

Fotók: Neményi Márton

Persze minden jól alakul, Juli teljesen természetes, kívül-belül hiteles Hófehérke, még az olyan kőkemény cosplayerekhez képest sem lóg ki a sorból, mint a birodalmi rohamosztagos és Wonder Woman. Fontos is, hogy itt van: a kórházban, ahol az összes szóba jöhető osztályt bejárták a szuperhősök, sok a kislány, az ő szemük Hófehérkére csillan fel, az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségéből érkező rohamosztagos (az egyetlen Szentesen állomásozó birodalmi katona) inkább a fiúk kedvence.

Hiába a kasszarobbantó szuperhősfilm-dömping és hiába nem készült Hófehérke-reboot és -remake, ellentétben például A szépség és a szörnyeteggel vagy Demónával: az első igazi Disney-hercegnő kultusza verhetetlen.

Van persze kislány, aki a nemi sztereotípiákat meghazudtolva, kórházi ágyán feltérdelve csak azért is a rohamosztagosra zizzen rá. Még a pulcsija is birodalmi mintás. (Ezt el kell, hogy higgyétek: az anyukája azt kérte, ne fotózzuk.)

A CosHelp alapötletét kitalálni sem kellett, annyira természetes: Juli és pár szuperhősjelmezes cosplayer barátja négy éve kitalálta, hogy beöltözve látogat meg a kórházban egy csontvelő-átültetés után lábadozó fiút. Mire eljött volna a nap, Barni már otthon volt, sebaj, azért elmentek hozzá.

A kórházprojekt viszont megragadt: azóta a legnagyobb természetességgel, rendszeresen járnak a budapesti Szent Lászlóba, Szegedre, Pécsre. Juli eddig mint szervező-szóvivő-koordinátor kísérte őket: az empátia, a társadalmi érzékenység eleve megvolt (öt éve foglalkozik gyerekekkel a Lászlóban önkéntesként), akárcsak cosplayer ismeretségei, szervezőkészsége pedig a Magyar Vöröskeresztnél edződött. Ha minden jól megy, hamarosan igazi egyesületté válnak. Juli legközelebb a PlayIT-en toboroz majd.

A csapatok félig-meddig véletlenszerűek, ki-hogy-ér-rá alapon szerveződnek, persze mindenki ingyen, lelkesedésből szánja rá a napját (autót most például a PlayIT rendezvényt szervező cég adott), a benzinpénzt és veszít vagy egy liter vizet a szervezetéből a jelmez alatt (Darth Vader például simán beöltözik negyven fokban is); így került most ugyanazon kórházi ágyak mellé a rohamosztagos, Jessie a Toy Storyból, Wonder Woman és persze Hófehérke.

Nem csak a gyerekek napjait dobják ezzel fel – meséli Juli –, hanem a kórházi dolgozókét is, akik a bohócdoktorokat, bűvészeket, kézműveskedő segítőket már megszokták, de rohamosztagosokkal, Darth Vaderrel és Amerika kapitánnyal boldogan szelfiznek.

Ember- és alapanyag akad, a Marvel- és a Star Wars-robbanássorozatnak hála most éledezik a magyar cosplaykultúra. Éppen átmeneti állapotban van és ez a Coshelp megmozdulásain is látszik: keverednek a bájos házi barkácsmegoldások és a hitelesített, profi jelmezek.

A rohamosztagos például simán elmenne a filmben, meg is kapta a Lucasfilm hitelesítő pecsétjét, ez az 501-es Légióban alapfeltétel. Wonder Woman jelmeze saját készítés, ezzel együtt is teljesen meggyőző; nem ő tehet róla, hogy rendszeresen összekeverik Xenával, aki szintén menő, de valljuk be, legfeljebb az apródja lehetne a themiszkürai hercegnőnek.

(Ugyanitt: „Nézd már, ott jön a Star Wars!”)

A Hófehérke-ruhát profi színházi jelmezkészítő varrta, olyan profizmussal és sebbességgel (és az ügyet megismerve jelentős kedvezménnyel), hogy Juli csak ámult. Az eredeti rajzfilm alapján készült, elhagyták az évtizedek alatt rárakódott Disneyhercegnő-sallangokat és figyeltek arra is, hogy szűk folyósókon kell forgolódni, kórházi ágyak mellett kell guggolni benne. Ezt viszont már inkább mutatjuk.

Van, amikor a szülőknek pont úgy kell egy Hófehérke, mint a beteg gyereknek.

Van, amikor csak mondják és mondják…

…és van, hogy inkább csak figyelnek.

Van, hogy még a szuperhősöknél is érdekesebb a macskás videó a YouTube-on.

Van, amikor úgy zavarba jönnek, hogy még a nevüket is elfelejtik. (Meg a betegségüket.)

Van, amikor rendőr őrzi őket.

Mint ezt a menekült kislányt, akinek senkije sehol és akiről senki nem tudott semmit, még az őt őrző szigorú közeg sem. Aki azért annyira nem volt szigorú, hogy egy fotózásra ne szállt volna be. Ez volt az egész nap legmeghatóbb és legszomorúbb pillanata.

És van, amikor még Wonder Womannek is leesik a vércukra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése