Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Borzalmas tömegkatasztrófát okozott egy rossz helyen eleresztett fing

Vallási ünnepeken szellenteni önmagában még nem bűn, de azért lehetőleg próbáljuk diszkréten csinálni.

I. sz. 44-ben váratlanul meghalt Heródes Agrippa zsidó király, az Újszövetségből is jól ismert Nagy Heródes unokája. Az uralkodó meglehetősen rendhagyó körülmények közt távozott: székhelyén, Caesareában a nép egy alkalommal istennek kijáró hódolatban részesítette, és mivel ő nem utasította el határozottan ezt az istenkáromló gesztust, sőt valószínűleg kimondottan élvezte az ünneplést, ott helyben lesújtott rá az Úr angyala, és öt nap múlva szörnyű kínok közt kiszenvedett. (Egy zárójelben azért gyorsan vágjunk rendet a Heródesek között, mert a Bibliában többen is szerepelnek ezen a néven: Nagy Heródes volt az, aki Jézus születésének idején parancsot adott a betlehemi csecsemőgyilkosságokra, fia, Heródes Antipász pedig arról híres, hogy lefejeztette Keresztelő Szent Jánost, majd nagyot csalódott, amikor Jézus nem szórakoztatta őt különféle látványos csodákkal a kihallgatásán. Apró érdekesség, hogy mindhárman nyomorúságos körülmények közt haltak meg: Nagy Heródes valami súlyos betegség miatt gyakorlatilag élve elrohadt, fia száműzetésben hunyt el, Heródes Agrippáról pedig már volt szó. Egyébként egyikük sem volt zsidó.)

A római vazallus Heródes-dinasztia uralkodásának idején Júdea még rendelkezett némi függetlenséggel, de 44-ben az a kicsi is odalett, és a provinciává süllyedt országot ezután római helytartók vezették. Folyamatosan nőtt az elégedetlenség, éleződtek a társadalmi ellentétek, zendülések és zavargások követték egymást, a fokozódó feszültség pedig végül az ún. római–zsidó háborúban robbant ki, amelynek során aztán Vespasianus és fia, Titus földig rombolta Jeruzsálemet, és felszámolta a zsidó állam maradékát.

A jeruzsálemi templom elpusztítása Francesco Hayez festményén (Forrás: Wikipedia)

Talán különös, de az események eszkalálódásában jelentős szerepet játszott egy nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő időben és végképp nem a megfelelő körülmények között eleresztett, borzalmas katasztrófába torkolló fing is, amelyről Iosephus Flavius (Joszéf ben Mattitjáhu), a római–zsidó háború nagy krónikása, illetve mindkét oldalon aktív résztvevője emlékezett meg meglepő részletességgel. Valamikor Ventidius Cumanus prokurátor idején (48–52) történt, hogy a zsidók Jeruzsálemben gyűltek össze pészachra, a kovásztalan kenyér ünnepére. Az ilyen nagyszabású vallási eseményeken a rómaiak rendszerint egy komplett zászlóaljat rendeltek a templomhoz, nehogy a tömeg esetleg lázadozni merészeljen. Ezúttal sem volt másként, azonban az egyik – vélhetően nem teljesen épeszű – katona valamiért provokálni kezdte résztvevőket; vagyis egészen pontosan, hát, idézzük inkább a már említett Iosephus Flaviust:

…fölemelte köpenyét, illetlen módon hátsó felét fordította a zsidók felé, és a helyzetének megfelelő hangot is harsantott.

Mindezt az egyik legfontosabb zsidó vallási ünnepen. A felhergelt tömeg természetesen a katona megbüntetését követelte, néhány „heves vérű fiatalember” pedig támadásba lendült, és kövekkel dobálta meg a rómaiakat. Cumanus, aki nem a finom megoldások híve volt, válaszul egy csapat nehézfegyverzetű katonát vezényelt a templomhoz. Ettől persze rögtön kitört a pánik: „mikor ezek benyomultak az oszlopcsarnokba, a zsidók irtózatosan megrémültek, eszeveszetten menekültek a templomból, és szétfutottak a városban. Emiatt azonban a kijáratokban oly rettenetes tolongás támadt, hogy több mint 10 000 embert összetapostak és agyonnyomtak. Így az örömünnep az egész nép gyászává változott, és minden házat sírás-jajgatás vert fel.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top