nlc.hu
Szabadidő
Hallássérült diákjai miatt hallókészülékes babákat készített a tanárnő

Hallássérült diákjai miatt hallókészülékes babákat készített a tanárnő

Szeretné, ha a gyerekek azt éreznék, rendben vannak.

A kaliforniai tanárnőnek akkor jutott eszébe az ötlet, amikor a gyerekeket nézte játék közben, és rájött, hogy egyik baba sem olyan, mint ők. Úgy döntött, csillogó ragasztót fog használni a hallókészülékek készítéséhez, hogy azok a gyerekek is képviselve legyenek, akik valamilyen hallássérüléssel élnek.

Alkotásait a Twitteren osztotta meg, és azt írta a bejegyzéséhez, hogy bár hallássérült gyerekekkel foglalkozik, mégsem találkozott olyan babával, amin hallókészülék lett volna. Ezért úgy döntött, változtat ezen, és elkészítette a hallókészülékes babákat. „Bárcsak mindenki láthatná az arcukat, amikor ezekkel játszanak” – írja.

 

A cochleáris implantáció (CI) egy olyan műtéti eljárás, amellyel a súlyos nagyothallók és siketek hallásjavítását szolgálja. Az implantátumok összetettebben működnek, mint a hallókészülékek, mivel közvetlen összeköttetésben vannak a hallóideggel és az aggyal.

A tanárnő bejegyzése nyomán más tanárok és szülők is megosztották saját történeteiket arról, hogyan segítik abban gyerekeiket, hogy teljesen rendben legyen számukra a másságuk.

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top