Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című könyve a tiniknek szól, ezért úgy gondoltuk, ne egy felnőtt írjon okos véleményt róla, hanem egy gyerek, hogy tényleg hiteles legyen. A 13 éves Ferencsik Dorottya elolvasta és megírta, mit gondol a csetelő és szelfiző történelmi alakokról.
Nemrég kézhez kaptam Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című könyvét, és imádtam. A könyv egyszerűen zseniálisan humoros és informatív. Az illusztrációkon nagyon aranyosan és kidolgozottan vannak lerajzolva a karakterek és a beszélgetések is. Az alapkoncepció, hogy Facebook-beszélgetésekben ír le 25 eseményt az Árpád-korból, majd a következő oldalon azt is elmeséli, hogyan történt ez az esemény a való életben.
Olyan dolgokat tudtam meg ebből a könyvből, amiket történelemórán nekem sosem említettek.
Nem sikerült megszeretnem a történelemórákat, egy igen egyszerű dolog miatt. A történelemtanárom olyan, mint egy időgép, egyszer a jövőben van, egyszer a múltban, utána meg visszatér kicsit a jelenbe, hogy megnézze, elvesztettük-e már a fonalat. Hajlamos jelentéktelennek tűnő dolgokat átugrani, olyankor csak simán megy tovább, mintha az átugrott két évszázad meg sem történt volna. Ezeket aztán később nekem tudnom kéne, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag.
Persze a történelemórákkal az is a problémám, hogy nem tudok odafigyelni. Amúgy elvagyok a többi órán, jegyzetelek, próbálom felfogni a dolgokat. De a történelemórán valamiért minden érdekesebb a tananyagnál: a hajam, a nyakláncom, a pulcsimon a cipzár, vagy éppen az, hogy az osztálytársam mit rajzol a füzetébe. A könyv viszont azonnal elkapta a figyelmem, és még mindig keresem a folytatást, mintha nem tudnám, hogy már elolvastam az utolsó lapot is.
Kép: Kolibri Kiadó
Voltak olyan részei a könyvnek, amiken jót tudtam nevetni, például amikor szereplőink azon vitatkoztak, hogy a házi sólymunkat vagy a macskánkat posztoljuk ki Facebookra, és a macska ellen az egyik érv az volt, hogy a posztolása súlyos balszerencsét okozhat. Különösen a feketéé. A szerző zseniálisan bele tudta írni ebbe a szövegkörnyezetbe azt a tényt, hogy abban a korban a macskát (különösen a feketét) a Sátán megtestesülésének tekintették.
„Talabor: Nagyon unom ezt a sólymos posztot, mindenki a kis házi kedvencét teszi ki.
Piroska: Most ezzel mi a baj? Én is kitettem a sólymomat.
Talabor: Unalmas és gyerekes. Például miért nem posztoltok macskát?
Kövecs: Macskát???? Miért éppen macskát?
Talabor: Az is aranyos tud lenni.
Patony: A macska? Hát nem tudom.
Alberik apát: A legbölcsebb tudósok szerint, és ebben magam is kénytelen vagyok velük egyetérteni, a macska a Sátán megtestesülése. Különösen a fekete. Posztolása komoly kísértést jelent a jámbor fészbukozóknak.”
Persze volt, amikor csak azért nevettem fel harsányan, mert az egyik karakter egy olyan rövidítést használt, amit természetesen ő még nem ismerhetett akkoriban.
„Gerberga: OMG! Micsoda egy barbár magyar. És ennél vagy túsz!
„Izodor testvér: Ez hol van?
Gellért püspök: Magyarország, Székesfehérvár.
Gabriel testvér: WTF?”
Mikor megkaptam a könyvet, kicsit féltem tőle, hogy túl fiatalosnak akar majd tűnni, és ettől csak kellemetlen élmény lesz elolvasni. De kellemesen kellett csalódnom, mert egyáltalán nem fedeztem ezt fel benne. És örülök neki, mert így elmondhatom, hogy egy jó könyvet vettem a kezembe.
Egyetlenegy hibát találtam benne, mégpedig azt, hogy túl rövid. Kinyitottam, és vége lett. Egy hetembe sem telt kiolvasni, és ezt rettenetesen sajnálom, mert jó élmény volt. Ennek a könyvnek a két-háromszorosát is simán el tudnám olvasni minden probléma nélkül.
