nlc.hu
Szabadidő
Felmentették a notórius vonatbliccelőt – frissítve

Felmentették a notórius vonatbliccelőt – frissítve

A bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény.
vasút máv vonat

Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény.

A törvényszék csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a férfi 2011 szeptembere és 2016 augusztusa között legalább 760 alkalommal utazott jegy nélkül a Nagykáta–Budapest-vasútvonalon. Ez idő alatt a MÁV-nak 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott.

A MÁV jegyvizsgálói már jól ismerték őt, tudták, hogy nincs jegye. Minden alkalommal, amikor elkapták, készségesen együttműködött, kitöltötte és aláírta a dokumentumokat, vállalva, hogy később a jegy árát és a bírságot is kifizeti, de ez soha nem történt meg.

A törvényszék szerint, ha valaki közreműködik az úgynevezett utasleadási lap kiállításában, akkor a vonatról nem szállítható le, utazása jogszerű, hiszen együttműködő magatartásával arra nyer jogosultságot, hogy eljusson a szándéka szerinti célállomásra.

Az elsőfokú tárgyalás során a vádlott a bíróság előtt elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A közlés szerint a férfit korábban már jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás miatt elítélték, a büntetés végrehajtását felfüggesztették. A bliccelést a büntetések felfüggesztésének hatálya alatt követte el.

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlattal összhangban azt a döntést hozta, hogy a férfi cselekménye nem értékelhető csalásként. A menetjegy megváltásának elmaradása a MÁV személyszállítási üzletszabályzatában írt feltételek megszegése, ami polgári jogi szerződésszegés, és nem értékelhető büntetőjogi kategóriaként. Emiatt a másodfokú bíróság a férfit a folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének vádja alól felmentette.

A MÁV az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki:

A vasúttársaság álláspontja szerint az ítélet a cselekmény büntetőjogi minősítésére vonatkozott, nem a MÁV-START Zrt. polgári jogi követelésének jogosságára. A mai büntető ítélettől függetlenül, a MÁV-START Zrt. a rendelkezésére álló polgári jogi eszközökkel, mint minden esetben, a továbbiakban is érvényesíteni fogja valamennyi igényét az utassal szemben, ami a pótdíjakkal együtt 11 millió forint.

 

(MTI)

(Kiemelt kép: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top