A zero waste áll az idei BrandFestival fókuszában

nlc | 2019. Október 30.
Az érdeklődők a reklámvilág legjelentősebb szereplőivel találkozhatnak majd a budapesti BrandFestivalon, ahol a jövő trendjeit boncolgatják a szakemberek.

A 2019-es BrandFestival november 20-21. között zajlik a Budapest Music Centerben, több mint száz előadó részvételével. A fókuszban olyan fogyasztói trendek állnak majd, mint a zero waste, a munkahelyi automatizáció, a munkavállalói élményteremtés, a vizuális történetmesélés, vagy épp a hatékonyabb működést és elégedettebb ügyfeleket garantáló service design, illetve ennek vállalati „unokatestvére”, az úgynevezett customer journey mapping.

A kétnapos rendezvény során olyan nevek lépnek majd a színpadra, mint például a Financial Times tartalomigazgatója, Lexi Jarman, a Burger King nemzetközi marketingvezetője, Marcelo Pascoa, Indy Saha, a McKinsey & Company experience design szakértője, illetve a reklámos körökben valóságos rocksztárként tisztelt Martin Weigel. Utóbbi ügynöksége, a Wieden + Kennedy dolgozott többek között a tavalyi, nagy vihart kavaró, a botrányhős Colin Kaepernicket középpontba állító, a 2019-es Cannes-i Reklámfesztiválon abszolút győztes Nike-kampányon is. Tiszteletét teszi a BrandFestivalon Ian Preston is, aki tevékenyen kivette a részét abból, hogy a londoni R/GA ügynökség az elmúlt két évben elnyerte a Digital Innovation Agency of the Year címet.

A 2019-es BrandFestival november 20. és 21. között várja az érdeklődőket (Fotó: BrandFestival)

Érdekes újdonságnak ígérkezik Jonny Round, az audio-branding tanácsadással foglalkozó Sound Agency ügyvezetőjének előadása is, aki a legújabb pszichoakusztikus kutatások eredményeit osztja majd meg a hallgatósággal. A „megfelelő hangzásnak” komoly üzleti relevanciája van a márkaépítés terén, hiszen több mint 30 százalékkal növelheti a kiskereskedelmi értékesítést, a munkavállalók esetében pedig háromszoros termelékenységnövekedést eredményezhet.

Az idei BrandFestivalon az nlc. főszerkesztőjével, Pácsonyi Daniellával is találkozhatnak majd az érdeklődők, aki az influencer-jelenségről osztja meg gondolatait a közönséggel.

Exit mobile version