Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 15-16. század legmenőbb, legféktelenebb bulijait – ki gondolná – Albrecht Dürer és Hans Sachs városában, Nürnbergben tartották, a farsangi időszak végén, húshagyókedden: a derék polgárok (főként a fiatalok) ilyenkor dobókockának, szőrös erdei embernek, kecskeszarvat viselő madárszörnynek, udvari bolondnak és vaddisznónak öltöztek, esetleg a fejükbe csaptak egy komplett házat, begyújtották a tűzijátékokat, majd hangos zeneszó kíséretében, valószínűleg legalább részben, de inkább teljesen részegen végignyargaltak a városon, és közben fennhangon gúnyolták a világi és egyházi méltóságokat, esetleg trágár dalokat énekeltek, a kreatívabbak pedig fantasztikus pokollátképeket bemutató szekereket húztak maguk után, amelyeket a rendezvény csúcspontján rendszerint fel is gyújtottak.
Hát, nagyjából így nézett ki a Schembartlauf (kábé: szakállmaszkos futás) nevű karnevál, amely 1449 és 1539 között minden évben tömegeket mozgatott meg a városban. A rendezvény gyökerei állítólag egészen 14. század közepéig nyúltak vissza. Akkor történt, hogy a helyi iparos céhek fellázadtak a városi tanács ellen, aminek természetesen nem lett jó vége; a végén már személyesen IV. Károly német-római császárnak kellett közbeavatkoznia. A renitens iparosokat példásan megbüntették (vagyis, nos, kivégezték), a puccskísérletből egyedüliként kimaradó hentesek pedig jutalmat kaptak lojalitásukért: zenés-táncos felvonulást rendezhettek a városban. A legenda szerint tehát ebből nőtt ki később a majdnem egy teljes évszázadon keresztül népszerű Schembartlauf, amelynek aztán a reformációs mozgalmak megerősödése vetett véget. Ugyanis a kényes ízlésű lutheránusok valamiért túlzásnak érezték, hogy minden egyes évben elképesztő pogány maskarákba öltözött emberek tömegei gajdolnak és gyújtogatnak Nürnberg utcáin.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a Schembartlauferek 1539-ben egy Andreas Osiander nevű, befolyásos hitszónokot ábrázoló installációval vonultak fel: ezzel még önmagában nem is lett volna baj, azonban a műalkotás a tiszteletest ostáblajáték közben, ördögök és bolondok gyűrűjében örökítette meg, ami érthető módon nem nyerte el a reformátusok tetszését (a hírek szerint még maga Luther Márton is felemelte a szavát a pápista bacchanália ellen). Szóval a Schembartlaufot betiltották, de szerencsére a jelmezek, a pokollátképek és az egyéb őrült kiegészítők emlékét azóta is őrzik a következő években–évtizedekben készült, gazdagon illusztrált ún. Schembartbuchok, amelyek ma is meghökkentően pszichedelikus látványt nyújtanak.
Képek forrása: publicdomainreview/wunderkammer
