Lenny Kravitz jön a VOLT-ra!

nlc | 2019. November 26.
Idén is nagy nevek érkeznek Sopronba.

Többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud is fellép a 2020-as Telekom VOLT Fesztiválon, amely már két kempinggel várja a látogatókat július 1. és 4. között Sopronban – jelentették be a szervezők. 

Ők is fellépnek még a VOLT fesztiválon: 

Több évtized után tavaly a fesztivál új helyszínre, a korábbi terület közvetlen szomszédságába költözött. Idén a szervezők a kemping jelentős fejlesztését tűzék ki célul, így 2020-ban már két kemping várja a látogatókat.

A tavaly kialakított Rét Kemping részeként épül fel a VOLT Village, amely elsősorban a kempingezők kényelmét szolgálja. Tiszta zuhanyzók és mellékhelyiségek mellett kávézó, reggeliző, sport- és bulihelyszín, kertmozi és medence várja a fesztiválozókat. A VOLT túloldalán, az Erdő Kemping egy új helyszín lesz, ahol a nyugalom és az árnyék lesz a fő hívószó.

VOLT 48 órás kedvezményes jegyelővételi időszaka december 5-én indul; most először pedig kedvezményes diákbérlet is vásárolható. Mint a szervezők hangsúlyozzák, az early bird jegyakcióban minden megvásárolt bérlet után ültetnek egy fát.

(MTI)

(Kiemelt kép: Nyikos Péter/MTI)

Exit mobile version