„Jobb, ha nem menstruálsz”, mert a Mikulás esetleg virgácsot talál hozni…

Andersen Dávid | 2019. December 06.
A Google fordítója és az angol nyelvű popslágerek mindig csodás eredményre vezetnek, ezért megnéztük, mit tud kihozni az algoritmus a legnépszerűbb karácsonyi dalokból.

Aki még nem vesztette el idén a Whamageddont, az most el fogja. Ha valakinek esetleg nincs meg: ez a játék december 1-én indul és mindenki addig van játékban, amíg valahol meg nem hallja a Wham! legendás karácsonyi számát, a Last Christmas-t. Márpedig most muszáj lesz meghallgatni, hogy az alábbi parádés (?) magyar fordítást megfelelően követni lehessen. A módszerünk egyszerű volt, kikerestük a karácsonyi slágerek szövegét, majd különösebb változtatás nélkül átküldtük a Google Fordítóján, hogy meglássuk, mit művel a szöveggel. Sajnos néhány nagy slágert (például a Jingle Bells Rockot vagy a Rock Around The Christmas Treet) ki kellett hagynunk, azokba ugyanis egyszerűen beletört a fordítóprogram. Ahol viszont nagyjából sikeres volt, ott mindössze annyi változtatást eszközöltünk, hogy a nyelvtanilag értelmetlen szókapcsolatoknál egy picit besegítettünk a szoftvernek, egy-egy toldalékkal vagy helyes ragozással. De így sem kellett csalódnunk, lássuk is rögtön az első versenyzőt, zene, kettő, három, és!

Legyen tánc! (Fotó: iStockphoto)

Utolsó karácsony

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől 
Különlegesnek adom

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől 
Különlegesnek adom

Egyszer megharapott és kétszer félénk
Megtartom a távolságomat
De még mindig megfigyeled
Mondd, kicsim
Felismersz engem?
Nos, már egy év telt el
Nem lep meg

(Boldog karácsonyt!) Csomagoltam és elküldtem
Egy jegyzettel, amely azt mondta: „Szeretlek”, erre gondoltam
Most már tudom, milyen bolond voltam
De ha most megcsókoltál
Tudom, hogy megint bolondítasz

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől 
Különlegesnek adom

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől
Különlegesnek adom

Zsúfolt szoba, barátok fáradt szemmel
Bújtam el tőled, és a lelked jegétől
Istenem, azt hittem, hogy valakire hagyatkozol
Rám?

Azt hiszem, vállon kellett sírni
Egy szerető arca, amelynek tüze a szívében
Egy ember fedél alatt, de széttépettél engem
Most egy igazi szerelmet találtam, amivel soha többé nem fogsz becsapni

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől 
Különlegesnek adom

Tavaly karácsonykor adtam neked a szívemet
De másnap adtad el
Ebben az évben, hogy megmentsen a könnyektől 
Különlegesnek adom

Egy szerető arca, amelynek tüze a szívében
Egy ember fedél alatt, de szétvágtad
Talán jövőre adom valakinek
Különlegesnek adom

Pihenjük ki a magas költészet okozta fáradalmakat, és lazítsunk egy kicsit a világ talán legtöbbször feldolgozott karácsonyi nótájával, Eartha Kitt Santa Baby című örökzöldjével, amelynél a Google Fordító egy picit zavarba is jött, mivel helyenként magázza, helyenként tegezi a nagyszakállút:

Télapó baba

Télapó baba, csúsztasson nekem egy sablont a fa alá
Szörnyen jó lány voltam
Télapó baba, siess ma este a kéménybe
Télapó baba, egy ’54-es kabrió is konvertibilis, világoskék

Várom, kedves
Télapó baba, szóval siess ma este a kéménybe
Gondolj az összes szórakozásra, amelyet kihagytam
Gondolj az összes fickóra, akit még nem csókoltam

Jövőre is jó lehetek
Ha megnézed a karácsonyi listámat
Télapó baba, akarok egy jachtot, és ez tényleg nem sok
Egész évben angyal voltam

Télapó baba, szóval siess ma este a kéménybe
Télapó drágám, amire igazán szükségem van, az okirat
Egy platinabányához
Télapó baba, szóval siess ma este a kéménybe

Télapó cica, töltse meg a harisnyát duplexével és csekkel
Írja alá az x jelet a sorra

Télapó cica, siess le a kéményen ma este
Gyere, és vágd le a karácsonyfámat
Néhány díszítéssel, amelyet a Tiffanyban vásárolt
Nagyon hiszek benned
Lássuk, hiszel-e bennem

Télapó baba, elfelejtettem megemlíteni egy kis dolgot, egy gyűrűt
Nem telefonra gondolok
Télapó baba, siess ma este a kéménybe.

Siess ma este a kéménybe
Siess, ma este

Nos igen, utóbbi dalnál sajnos elveszett a fordításban a telefoncsörgést és a gyűrűt is jelentő angol ring szócska, de annyi baj legyen, amikor Mikulás jön a városba, aki a Google Fordító szerint a menstruáló nőket sem kedveli annyira…

Mikulás jön a városba

Jobb, ha vigyázol
Jobb, ha nem sírsz
Jobb, ha nem menstruálsz
Azt mondom, miért

Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba

Készít egy listát
Kétszer ellenőrzi
Meg fogja tudni
Ki csúnya vagy kedves

Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba

Lát, amikor alszol
Tudja, mikor ébredsz
Tudja, hogy rossz volt vagy jó
Tehát légy jó a jóság kedvéért

Tehát jobb, ha vigyázol
Jobb, ha nem sírsz
Jobb, ha nem menstruálsz
Azt mondom, miért

Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba
Mikulás jön a városba

A gyerekek a lányok és a fiúk
Jubileum lesz
Építenek egy játékföldet
A karácsonyfa körül

Tehát jobb, ha vigyázol
Jobb, ha nem sírsz
Jobb, ha nem menstruálsz
Azt mondom, miért

Mikulás (jön a városba)
Mikulás (jön a városba)
Jön a Mikulás
Jön a Mikulás
Jön a Mikulás

A városba.

Az ünnepi időszakban többen hazautaznak a családjukhoz, ők bizonyára szívesen hallgatják út közben Chris Rea Driving Home For Christmas című, 1986-os slágerét, amellyel a fordító igazán parádés munkát végzett. 

Hazavezetés karácsonyra

Karácsonyra hazamegyek
Ó, nem tudom várni, hogy megismerjem ezeket az arcokat
Hazamegyek karácsonyra, igen

Nos, lemegyek ezen a vonalon
És már régóta
De ott leszek
Én énekeltem ezt a dalt
Az idő telik el
Autóban vezetés

Hazavezetés karácsonyra
Ez eltart egy ideig
De odaérek
Felső lábujj a hátsó farokban

Ó, piros lámpákat kaptam a futás közben
De hamarosan autópálya lesz
Vigye a lábamat szent földre
Ezért énekelek érted

Bár nem hallasz engem
Amikor megsérülök
És úgy érzem, hogy közel állsz
Autóban vezetés

Karácsonyra hazamegyek
Hazavezetés karácsonyra

Ezer emlék
Nézek a mellette lévő sofőrre
Ő ugyanolyan
Csak az azonos
Felső lábujj a hátsó farokban

Ó, körülöttem vörös lámpák vannak
Hazamegyek karácsonyra, igen
Vigye a lábamat szent földre
Tehát énekelek érted
Bár nem hallasz engem
Amikor megsérülök
Ó, és érezd, hogy közel állsz
Autóban vezetés

Hazavezetés karácsonyra
Hazavezetés karácsonyra
Ezer emlék
Nézek a mellette lévő sofőrre
Ő ugyanolyan
Hazafelé, hazafelé

Hazavezetés karácsonyra
Hazavezetés karácsonyra

A végére egy olyan dalt hagytunk, amely az elmúlt években kedvelt karácsonyi nótából a bántalmazó kapcsolatok szimbólumává vált. A Baby Itˆ’s Cold Outside című nótában ugyanis egy nő igyekszik távozni egy férfi otthonából, a férfi azonban nem engedi elmenni, sőt még azt a költői kérdést is felteszi, hogy „a nem vajon igent jelent?”. Ebben az összeállításban viszont, úgy éreztük, helye van, ha másért nem, a finom ajkú szúnyogok és a gyanús nővérek miatt feltétlenül.

Bébi, kívül hideg van

Tényleg nem tudok maradni (de kicsim, kívül hideg van)
El kell mennem (de kicsim, kívül hideg van)
Ez az este már (remélve, hogy belépsz)
Szóval nagyon kedves (fogom a kezed, olyanok, mint a jég)

Anyám aggódni fog (gyönyörű, miért siet?)
Apám üvöltözi a padlót (hallgassa meg a kandalló ordítását)
Szóval tényleg jobban sírnék (gyönyörű, kérlek, ne siess)

De talán csak egy fél itallal még többet (tegyen fel néhány rekordot, míg öntöm)
A szomszédok gondolkodhatnak (kicsim, rossz odakinn)
Mondja, mi van ebben az italban?
(nem volt taxi, kell lennie odakint)

Bárcsak tudtam, hogyan (a szemed olyan, mint a csillagfény most)
Megtörni ezt a varázslatot (elviszem a kalapod, a hajad megduzzad)
Azt kell mondanom, hogy nem, nem, nem uram (gond, ha közelebb költözöm?)

Legalább azt fogom mondani, hogy megpróbáltam (mi értelme bántani büszkeségemet?)
Tényleg nem tudok maradni (ó, bébi, ne tarts ki)

De kicsim, kívül hideg van
Egyszerűen mennem kell (de kicsim, kívül hideg van)
A válasz nem (de kicsim, kívül hideg van)
Üdvözlettel jártál (mennyire szerencsés, hogy beléptél)

Olyan szép és meleg (néz ki az ablakon ezen a hajnalban)
A nővérem gyanús lesz (szúnyognak az ajkai finomak)
A bátyám ott lesz az ajtónál (hullámok a trópusi parton)
A leánykori nagynénémnek az elméje gonosz (szúnyognak az ajkai finomak)

De talán csak egy cigaretta (még soha nem volt ilyen hóvihar)
Haza kell mennem (de kicsim, odafagynál)
Mondja, kölcsönözne nekem egy kabátot (térdig van rajta)

Te tényleg nagyszerű voltál (izgalom, amikor megérinti a kezem)
De nem látod?
(Hogy teheted ezt velem?)
Holnap beszélni kell (gondolj az egész életen át tartó bánatomra)

Legalább sok lesz mi feltételezhető (ha tüdőbeteg lett és meghalt)
Tényleg nem tudok maradni

Bébi, hideg van
Kicsim, hideg van kint

Exit mobile version