Ez volt 2019 tizenkét legfontosabb, nőknek szóló filmje

Marvel Kapitány

Mi ez?

A Marvel Cinematic Universe-t 2019-ben már nyilván nem kell bemutatni senkinek. Ez a világ legsikeresebb franchise-a jelenleg, ami nemcsak termékenységben, hanem bevételében is felül tudja múlni akár a Star Wars-mozikat is. A Marvel Kapitány a 21. film a sorban, és bemutatkozik benne a Marvel Supermanje, a felülmúlhatatlan erejű, sebezhetetlen és gyakorlatilag mindenre képes Carol Danvers. A film amúgy egy kalandfilmes könnyedségű, laza sci-fi, ami még egy technikai bravúrt is fel tud mutatni a tökéletesen fiatalított Samuel L. Jackson képében.

Miért fontos?

Az MCU húsz filmen keresztül csak és kizárólag pasikról szólt, a nőknek szinte mindig csak mellékszerep jutott, és hiába építettek fel pár izgalmas női szuperhőst (Fekete Özvegy, Skarlát Boszorkány…), őket mindig a háttérbe tolták Vasember, Thor, Amerika Kapitány és a többiek mögé. Míg a DC sokkal korábban kapcsolt a Wonder Womannel, addig a Marvelnek csak a 21. filmre jött meg az esze, és készített végre filmet egy női szuperhősről, Carol Danversről (Brie Larson), azaz Marvel Kapitányról. Szerencsére a film nem egyedüli kivétel lesz a Marvel történetében: már jövőre érkezik a Scarlett Johansson főszereplésével készült, részben Budapesten forgatott Fekete Özvegy mozi is.

A Wall Street pillangói

Mi ez?

Amikor betört a legutóbbi pénzügyi válság, a Wall Street brókereinek zsebe is kiürült. Ennek hatását alaposan megérezték a környék nagyrészt belőlük élő sztriptízbárjai: a forgalom a töredékére esett vissza. Néhány rafkós csaj azonban összefogott, hogy együttes erővel elcsábítsanak, majd leitassanak és bedrogozzanak pár pénzes csávót, és míg azok magukon kívül vannak, szépen lerabolják a bankkártyájukat. A dolog tényleg megtörtént, a csajokat később le is tartóztatták, és idén egy tök jó film is készült ebből Constance Wu és Jennifer Lopez főszereplésével.

Miért fontos?

Korábban a stripperfilmek mindig alapos male gaze szűrőn mentek át, legyen szó akár a Showgirlsről, akár a Sztriptízről, és a rendezőket a külsőségeken kívül nem igazán érdekelték a női sorsok a rúdtánc mögött. Lorene Scafaria azonban tényleg azzal foglalkozik, hogy miért lesz valakiből sztriptíztáncosnő, majd rabló, és milyen kapcsolat alakul ki a szakmában dolgozó lányok között. A végeredmény egy vérbeli csajos Nagymenők, amiben Jennifer Lopez táncol egy akkorát, hogy még a nők is szerelmesek lesznek belé.

Éretlenségi

Mi ez?

Az év coming of age vígjátéka lett Olivia Wilde színésznő (Dr. House) első nagyjátékfilmes rendezése, amely egy vérbeli tinifilm két végzős gimis csajról, akik rájönnek, hogy elkomolykodták a középiskolás éveiket ahelyett, hogy igazán éltek volna, és úgy döntenek, hogy a végére úgy istenigazából belehúznak.

Miért fontos?

Egy fiatalokról szóló film akkor autentikus, ha azok a fiatalok, akik megnézik, úgy érzik, hogy a vásznon látott sztorit akár az ő életükből is meríthették volna. A felszínen az Éretlenségi pusztán egy bulifilm tinikkel, az Amerikai pite sokadik, ezúttal női szemszögből történő újragondolása, de a hasonlóságok ellenére a két film nagyon másképp működik. Míg az Amerikai pite a diákok hülyeségét és az ebből fakadó hihetetlen helyzeteket tette meg fő témájául, addig az Éretlenségi főhősei okos, a korukhoz képest határozott csajok, akik maximum a tapasztalatlanságuk miatt kerülnek furcsa helyzetekbe. Bár Wilde már 35 éves, kétségtelenül érti a mai 18 éves lányok világát, és egyáltalán nem nézi le őket, velük egy nyelven beszél. Ami nagy kincs.

Fehér éjszakák

Mi ez?

Az Örökség című kulthorror rendezője, Ari Aster egészen Magyarországig merészkedett, hogy leforgassa az amúgy Svédországban játszódó filmjét – mivel egyetlen napsütötte mezőre volt szüksége csupán, a magyar táj tökéletesen helyettesítette a svédet. A Fehér éjszakák sztorija szerint néhány amerikai egyetemista fiatal egy barátjuk meghívására Svédországba érkezik egy folkfesztiválra, csakhogy nem számolnak azzal, hogy ebben a vendégségben őket igazából nem vendégnek, hanem a menünek szánják.

Miért fontos?

Ari Aster már az Örökséggel megmutatta, hogy képes komoly emberi problémákat a horror műfaján belül feldolgozni úgy, hogy az ijesztgetés sose menjen a dráma rovására, sőt elmélyítse azt. A Fehér éjszakákban is ezen a vonalon halad tovább: itt a kapcsolatfüggést veszi górcső alá a főhősnő, Dani (Florence Pugh) sorsán keresztül, aki miután a szüleit és a nővérét is elveszíti, betegesen ragaszkodni kezd az amúgy elég szar arc pasijához (Jack Reynor), aki a folkfesztiválra is csak lelkifurdalásból viszi őt magával. A film erőt adhat sok rossz kapcsolatban régóta szenvedő nőnek a szakításhoz, miközben horrorként is hibátlanul szórakoztató.

Megosztás

Mi ez?

Januárban a Sundance Filmfesztiválon tűnt fel Pippa Bianco kis költségvetésű drámája, és már ott lecsapott rá az HBO, hogy aztán tavasszal világszerte műsorra tűzze. Az, hogy a film nem váltott ki túl nagy visszhangot, elsősorban azzal magyarázható, hogy egyáltalán nincsenek benne nagy nevek, és a visszafogottságával sem könnyű nézőket szerezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne elsőrangú: a Megosztás Mandy, a tizenhat éves gimis lány történetét meséli el, aki egy buliban teljesen kiüti magát, majd másnap hajnalban a házuk előtti gyepen tér magához, és a testén lévő sérülésekből azt a következtetést vonja le, hogy megerőszakolták.

Miért fontos?

Idén elég forró téma az iskolai szexuális zaklatás és a bullying, két magyar film (FOMO, Szép csendben) is foglalkozott ezzel, a sajtó is teli volt az erről szóló cikkekkel. A Megosztás a kettő közül a FOMO-ra hasonlít jobban: mindkettőben egy öntudatlanságig bulizó lányt erőszakolnak meg, és mindkettőben beindul az áldozathibáztatás és a bullying. Csakhogy nagy különbség, hogy míg a FOMO az elkövető szemszögéből vizsgálja az eseményeket, addig a Megosztásban az áldozaté a főszerep, és épp ettől a szemszögből válik csak igazán érdekessé.

Light of My Life

Mi ez?

Egy kis költségvetésű sci-fi, egy minimalista disztópiamozi egy olyan közeljövőről, amiben egy gyilkos vírus kiirtotta a társadalom felét. A női felét. Hivatalosan a nők teljesen kihaltak, ám mi mégis megismerkedünk eggyel: egy morcos férfi próbálja egyedül nevelni a lányát ebben az egyre embertelenebbé és ridegebbé váló világban. A lány még csak kiskamasz, az apja fiúnak öltözteti őt, hogy senki se jöjjön rá a titkukra, de mindketten tudják, hogy ahogy nő, úgy lesz egyre nehezebb elrejteni őt a világ elől.

Miért fontos?

A film csodálatos érzékenységgel mutatja be, mivé lenne a világ női érzékenység, szépérzék vagy épp anyai törődés nélkül. A Light of My Life pont a nők hiányával mutatja meg a fontosságukat. A bizarr az egészben, hogy a filmet éppen az a Casey Affleck rendezte (magára vállalva az apa szerepét is), aki maga is érintett egy szexuális zaklatási botrányban, és ha persona non grata nem is lett Hollywoodban emiatt, kétségtelen, hogy az ázsiója jelentősen visszaesett. A film afféle vezeklésként is felfogható a részéről, és az, hogy nem lett különösebben sikeres, szintén magyarázható az ő mostanság ellentmondásos személyével.

Szerelemre kattintva

Mi ez?

Claire (Juliette Binoche) ötvenes éveiben járó elvált tanár, aki látszólag élvezi az életet az ifjú szeretőjével, de belül valójában össze van törve. Miután férje elhagyta, az egész addigi élete összeomlott, és ezt képtelen feldolgozni. Fiatal szeretője lelépése már végképp betesz neki: az online ismerkedés felé fordulva, magát huszonévesnek kiadva próbál bepasizni, és tinilány módjára belehabarodik egy húszas éveiben járó srácba.

Miért fontos?

A szerelem nagyon fontos filmtéma, feltéve, ha fiatalokról vagy fiatalos középkorúakról van szó. Mostanság még felzárkóztak hozzájuk a nyugdíjas korúak is: valószínűleg sok filmes nagyon aranyosnak találhatja egy hatvanas, hetvenes ember szerelmi botladozásait. Ott vannak azonban az ötvenesek, akiknek a szerelmi életéről tényleg csak szökőévente készülnek romantikus mozik, pláne olyanok, amiket komolyan is lehet venni. A Szerelemre kattintva egyáltalán nem könnyed film, nem bagatellizálja el a magány okozta depresszió témáját, ráadásul a közösségi médiás ismerkedésről is hiteles képet nyújt.

Portré a lángoló fiatal lányról

Mi ez?

A 18. században egy mindentől távol eső szigetre érkezik Marianne (Noémie Merlant), a tehetséges festő. Azt a megbízást kapta, hogy fessen képet egy fiatal nemes hölgyről, Héloïse-ról (Adéle Haenel) – a portré alanya azonban nem tudhatja meg, hogy festmény készül róla, a kép célja ugyanis az, hogy az anyja végre férjhez tudja adni egy jó nevű milánói családba. Igen, még jóval a fényképezőgépek megjelenése előtt járunk, és aki arra tippel, hogy a Tinder sem létezett még ekkor, annak gyorsan dobunk egy pöttyös labdát.

Miért fontos?

Ugyan első ránézésre a sztori egy eléggé 18. századi problémát jár körbe a kényszerházasság képében, ez csak a felszínes szemlélődő számára tűnhet így, Céline Sciamma csodás mozija ugyanis a témájával azt is megmutatja, hogy a világban még ma is hányféleképpen próbálják megmondani egy nőnek, hogy hogyan kellene viselkednie, és milyen életet kellene élnie. A film ráadásul mindezt egy intim szerelmi történet keretébe ágyazza, így csöppet sem tűnik valamiféle kiáltványnak, az intenzív érzelmi hatása miatt a gondolatai mégis sokáig a fejünkben forognak a moziteremből kisétálva is.

Szívek királynője

Mi ez?

A skandinávok mindig is jók voltak abban, hogy alattomos, a bőrünk alá kúszó filmeket készítsenek, melyek a témáikkal kirángatnak bennünket az elkényelmesedett középosztálybeli életünkből, és egy akkora pofont adnak a képmutatásunknak, hogy a fal adja a másikat. Idén ez a film a Szívek királynője volt, egy dán–svéd gyártású mozi, amiben a negyvenes éveiben járó, menő és modern családos nő, Anne elcsábítja a kamasz nevelt fiát, és titokban viszonyt kezd vele.

Miért fontos?

Van egy furcsa beidegződés a társadalomban. Ha arról hallunk, hogy mondjuk egy kamasz lánnyal lefeküdt a tanára, egyből lincshangulat alakul ki, míg ha a hírek arról szólnak, hogy egy tanárnő lefeküdt a fiú diákjával, a kommentekből olyan kép alakul ki, hogy a férfiak sajnálják, hogy velük nem történt meg ugyanez gimnazista korukban. A Szívek királynője egyik nagy trükkje, hogy az elkövetővel, Anne-nel azonosul benne a néző, aki első, sőt második ránézésre is normálisnak, hovatovább irigylésre méltó életet élő embernek tűnik. Az ő szemszögéből vizsgálva ez a viszony nem több egy kissé veszélyes és izgalmas kalandnál, ami kicsit feldobja az uncsi szexuális életét – aztán az utolsó harmadban a Szívek királynője ledobja az atombombát, és szembesít azzal, hogy miért nem szabad egy érett felnőttnek egy nagykamasz labilis érzelmeivel játszadoznia, és milyen következményekhez vezethet mindez.

A kedvenc

Mi ez?

A 18. században járunk, Anna királynő (Olivia Colman) udvarában. Az uralkodó férje már elhunyt, ő maga pedig betegeskedik, így egyetlen örömét társalkodónője és szeretője, Lady Sarah (Rachel Weisz) jelenti, aki azonban szereti kihasználni úrnője érzelmi függését, és kissé elszemtelenedik. Ekkor érkezik meg Lady Sarah kuzinja, Abigail (Emma Stone), aki egyre közelebb kerül a királynőhöz, és eléri, hogy az a bizalmába fogadja, mire Lady Sarah megérzi a vesztét, és privilegizált helyzetét féltve ellentámadásba lendül. A kedvencet tíz Oscar-díjra jelölték, amiből a legjobb női főszereplőnek járót meg is kapta Olivia Colman.

Miért fontos?

A kosztümös, angol nemesi drámák általában vagy a szerelemről, illetve annak hiányáról/bonyodalmairól szólnak, vagy férfiak nagy tetteiről, háborúról, netán forradalmakról. Az udvari intrikás sztorikban általában a nőknek csak mellékszerep jut, vagy ha mégis főszerep, akkor csupán egyetlen nőt kapunk (lásd Elizabeth-filmek), akit kizárólag férfiak vesznek körül, a film pedig azt mutatja be, hogyan tudnak nőként érvényesülni ebben a férfias világban. A kedvenc már csak azért is üdítő kivétel, mert itt egy teljes mértékben nők által uralt királyi udvart mutat be, ahol a férfiak csupán mellékszereplői lehetnek a játszmáknak, és minden másképp történik, mint ahogy megszokhattuk.

Házassági történet

Mi ez?

Woody Allen 2019-ben már nem menő, de ha a botrányai nem árnyékolnák be a művészetét, akkor is csak árnyéka lenne egykori önmagának. A régi Allen azonban sokaknak hiányzik, és az ő legtehetségesebb követőjét Noah Baumbachnak hívják, aki vérbeli New York-iként a Nagy Alma értelmiségi lakóiról mesél édesbús történeteket. A Házassági történetben azt dolgozta fel, hogy hogyan váltak el egymástól Jennifer Jason Leigh színésznővel, és tette ezt briliáns módon, két szupersztár, Scarlett Johansson és Adam Driver főszereplésével. Fájdalmas, igaz, kicsinyes, szánalmas és még katarzisélményt is okoz: ez mind a Házassági történet.

Miért fontos?

Tudom, olcsó sztereotípia a párkapcsolatokkal foglalkozó mozikat női filmeknek nevezni, főképp, hogy itt a férfi szemszög legalább annyira hangsúlyos, mint a női, de a szakítás és elválás folyamatát és fájdalmát kábé évtizedenként egy filmnek sikerül csak ennyire hatásosan és intenzíven visszaadni. Látni kell.

Papicha

Mi ez?

Algéria, 1997. A radikális iszlám hívei próbálják átvenni a hatalmat a mérsékeltektől, terrortámadásokkal sakkban tartva az ország népét. Nedjma épp iskolába jár, élvezné a fiatalságát és a szabadságát, de a napról napra szigorúbbá váló értelmetlen törvények és szabályok ezt nem hagyják neki. Egyetlen vágya, hogy az iskolában az általa tervezett ruhákból egy divatbemutatót tarthasson, csakhogy ez a terv egy radikális országban életveszélyesnek tűnik.

Miért fontos?

Ha a magyar mozikban ennek nem is találtuk nyomát, a világ filmtermésében idén láthatóan egyre nagyobb szerepet kapnak az iszlám nők jogai. A Szaúd-Arábiában készült A tökéletes jelölt egy választáson induló női jelölt kálváriáját mutatta be egy olyan országban, ahol a politikát mindig is férfiak uralták, a Papicha pedig arra fókuszál, hogyan irt ki a vallási radikalizmus lassanként minden örömöt a nők életéből, és hogyan teszi őket másodrendű állampolgárokká.