Nekünk mesélt Juliette Binoche: „Nem fair, hogy a férfiak vonzereje jóval tovább tarthat”

Milyen a viszonya a közösségi médiával?

Élvezem, hogy van egy saját Instagram-oldalam, szeretek foglalkozni vele, csodás eszköz ahhoz, hogy kommunikáljak az emberekkel. Mint mindent a világon, ezt is lehet jól és rosszul, valamint jóra vagy rosszra használni. Mivel bárkinek hozzáférhető, és nem kerül pénzbe, bizonyos szempontból egy közösségimédia-oldal ajándék: képes arra, hogy összekössön embereket a világ minden tájáról, és ezek az emberek közösségeket hozzanak létre. Olyan politikai hatalma lett az elmúlt években a közösségi médiának, hogy az még a hagyományos médiát és a politikusokat is meglepte. Használják ugyan, de valamennyire tartanak is tőle, mert ez egy tőlük függetlenül létező hatalom. Én ezt jó dolognak tartom, ugyanakkor elismerem, hogy veszélyes dolgokra is lehet használni, erőszak is gerjeszthető általa, képes arra, hogy az emberek legsötétebb gondolatait hívja elő.

Előfordult már önnel, hogy olyasvalakivel kommunikált a közösségi médiában, aki valaki másnak próbálta kiadni magát?

Nem emlékszem semmi effélére az életemből, viszont a film rendezőjével, Safy Nebbouval megesett egy hasonló eset. Elmesélte nekem, amikor először leültünk beszélgetni a forgatókönyvről.

Juliette Binoche a Berlini Filmfesztiválon (Fotó: Stephane Cardinale / Corbis via Getty Images)

A filmben nemcsak írásban, hanem hangban is kommunikál a sráccal, akit megpróbál átverni az életkorával. Van valamilyen technikája arra, hogy úgy szólaljon meg, mintha egy huszonéves nő beszélne?

Hogy milyen színészi technikám van ehhez? Megpróbálok úgy hangzani, mintha fiatalabb lennék. (nevet) Egyszerűen csak beleképzelem magam egy ilyen helyzetbe, és már megy is a dolog.

A Szerelemre kattintva sok aktuális témát érint. Mi vonzotta leginkább a forgatókönyvben?

20 éves Az angol beteg – íme pár érdekesség, amit valószínűleg nem tudtál a filmről

Az fogott meg benne, hogy ez a film egy utazás egy nő lelkének mélyére. Claire karakterének rengeteg izgalmas rétege van, és érdekesnek találtam, hogy ezt mind kibontsuk a forgatáson. A karakternek van egy szép íve a történetben: látjuk, hogy tart valahová, de sokáig nem tudjuk, hová. Beletelik egy időbe, hogy erre rájöjjünk, és amikor ez kiderül, az elég mellbevágó. Itt van előttünk egy nő, aki az élete legrosszabb periódusát éli: sok-sok éven át hitt valamiben, arra építette fel az életét, aztán hirtelen egy csettintésre ez mind semmivé foszlik, amikor a férje otthagyja őt egy fiatalabb nőért, és egyszer csak ott áll teljesen magányos ötvenesként. Először próbálja azzal építeni az önbizalmát, hogy szeretője lesz egy fiatalabb srácnak, de miután az a fiú is dobja őt, úgy érzi, már senkinek sem kell, rá már nincs szükség. Hogy éli túl mindezt? Ekkor tör be az életébe a Facebook, ahol kialakít egy álprofilt, és ennek segítségével csábít el egy srácot, ez pedig megadja neki azt az illúziót, hogy ő is kell még valakinek. Egy időre visszaadja a tartását, és visz egy kis örömöt az életébe. Ez az egyetlen dolog, ami visszatartja őt attól, hogy mély depresszióba süllyedjen. Legbelül ő is tudja, hogy a Facebook-szerelme nem igazi szerelem, csupán annak illúziója, mégis keresi a jeleket, amik megerősítik abban, hogy ez a kapcsolat valódi, és tényleg létezik. A Szerelemre kattintva egy olyan nő sztorija, aki egy kétségbeesett lépést tesz, hogy megmentse önmagát, mert nem akar a depresszió fogságába esni. Azonban rá kell jönnie, hogy nem bujkálhat örökké önmaga elől, és először le kell mennie egészen mélyre, hogy aztán feljöhessen onnan. Egy terapeuta segítségével kell megtalálnia a helyes utat, hogy visszataláljon önmagához.

Részlet a Szerelemre kattintva című filmből (2019)

A filmben van egy olyan mondata, hogy „Az ember legrosszabb ellensége az, aki valójában nem is létezik.” Elmagyarázná ezt?

Az ember az élete során felépít magában egy saját hitrendszert a túlélése érdekében. Ez többnyire már a gyerekkorban megtörténik, és később ezt visszük magunkkal kamaszként, majd fiatal felnőttként satöbbi. Ez a belső hitrendszer sokáig a támaszunk, ám sokaknál eljön a pillanat, amikor a saját hitrendszerük foglyaivá válnak. Hogyan tudod magad felszabadítani a hitrendszeredből? Ez egy borzasztó nehéz dilemma. Vegyünk egy példát: valakibe gyerekként belenevelték, hogy ő nem szerethető. Sok ember éli úgy az életét, hogy azt gondolják, őket nem lehet szeretni, mert már a szüleiktől sem kaptak szeretetet otthon. Ha egy ilyen ember később olyan élethelyzetbe kerül, hogy valaki mégis megszereti őt, akkor szembe kell szállnia a saját hitrendszerével, hogy ezt elhiggye és elfogadja. Ha ez nem történik meg, akkor küzdeni fog ellene. Nem hiszi el a felé irányuló szerelmet, mert az nem egyezik a saját magáról megalkotott képével. Amit hiszünk, az mindig csupán illúzió, amit felépítettünk magunkban. A filmbéli mondat szerintem erről szól.

Claire a filmben olyasmit csinál, amit a színészek szoktak: felveszi valaki más identitását.

Egy színész a saját identitását használja fel, hogy általa megteremtse valaki más identitását. A színész alakítása mindig igaz helyről, a lelkéből és a saját élettapasztalataiból jön. Nem hiszek abban, hogy egy színész teljesen függetleníteni tudja magát a karakterétől: mindenki azzal dolgozik, amije van. Nálam legalábbis ez csak így működik. Egy alakításnak át kell járnia a testem, hogy az enyémmé váljon. Ez a gond a filmben látott Facebook-szerelemmel is: nem járja át a testüket. Csak kommunikálnak egymással, de fizikailag sohasem tapasztalják meg egymást.

Elő szokott fordulni önnel, hogy egy karaktere olyan nagy hatást gyakorol önre, hogy részévé válik az életének?

Inkább csak úgy, hogy időről időre előfordul a munkám során, hogy afféle referenciaként visszanyúlok egy általam korábban már eljátszott karakterhez. Ez ugyanakkor nem önmagam lemásolását jelenti, hanem csak inspirációkeresést: gyűlölöm ismételni magam. Ha azt érzem, hogy egy karakterem túlságosan emlékeztet egy korábbira, arra fókuszálok, hogy mik a különbségek kettejük között, és ezeket próbálom erősíteni a játékommal. Az interjúk során gyakran visszakérdeznek bizonyos alakításaimra, tudni szeretnék, hogyan bújtam a karakter bőrébe – már csak amiatt sem tudom elengedni a régi alakításaimat, mert mások folyton emlékeztetnek rájuk. Ugyanakkor olyan ember vagyok, aki próbál a jelenre koncentrálni, és nem a múltjában élni. Büszke vagyok a munkáimra, de nem hátra, hanem előre akarok nézni.

Juliette Binoche és Safy Nebbou rendező a Berlinalén (Fotó: Brian Dowling / Getty Images)

Mit gondol, működhet egy olyan szerelem, ahol akkora a korkülönbség, hogy az egyik fél akár a másik gyereke is lehetne?

Azt gondolom, hogy nagyon különböző életkorú emberek szerethetnek egymásba, és a korból adódó különbségeket simán le tudja győzni a szerelem. Nem szabad elítélni egy ilyen kapcsolatot, mert az élet ilyen: nem életkor alapján válogatunk a szerelemben. Ugyanakkor ott van az a rengeteg történet arról, hogy egy ötvenes, házas férfi elhagyja a feleségét, hogy új kapcsolatba kezdjen egy nála sokkal fiatalabb nővel, és úgy kezdi vele újra az életét, mintha korábban mi sem történt volna, újra családot alapít satöbbi. Sokszor előfordul, hogy egy ilyen kapcsolat nem igazi szerelem, egyszerűen a félelem jele: az illető fél attól, hogy megöregszik, és azt hiszi, azáltal, hogy egy fiatalabb partnerrel van együtt, ő maga is megfiatalodhat. Egy ilyen kapcsolat sokszor csak az egónk fényesítéséről szól, és a fiatalságunk illúziójáról. Azt gondolják, azáltal, hogy visszatérnek egy korábbi életszakaszukhoz, megfiatalodhatnak és hosszabbá válhat az életük. Ez persze csak önámítás, hiszen minden életszakaszunknak megvannak a maga sajátosságai, ezeket nem tudjuk kicselezni, bármennyire is szeretnénk. Persze értem én ezeket a férfiakat, hiszen ki szeretne meghalni? (nevet)

Nagy vihart kavart, amikor Harvey Weinsteinről nemrég azt nyilatkozta, hogy eleget kapott már, és békén kellene hagyni. Miért mondta ezt?

Nő fiatalabb férfival: 12 színésznő, aki jóval fiatalabb partnert kapott

Ilyen az, amikor egy mondatot kiragadnak a kontextusából. Ez a mondat egy hosszabb gondolatmenet részlete volt csupán. Weinstein sok filmemnek volt a producere és forgalmazója, és mivel régóta ismerem, nem tagadom, emberként tekintek rá mindazok után is, amiket azóta megtudtam róla. Miután elmondtam, hogy nem tudok szörnyetegként tekinteni rá, az angol és az amerikai sajtó teljes erővel nekem rontott. Nem a teljes gondolatmenetbe kötöttek bele, csak az onnan kiragadott egyetlen mondatba. Én ezt nem újságírásnak hívom, ugyanis semmibe veszik az ember komplex gondolatait és érzéseit egy másik ember iránt. Régóta vagyok ebben az iparban, tudom, hogy az újságírók azt kezdenek a mondataimmal, amit csak akarnak, de attól még nem öröm nekem, hogy partner legyek az ilyen játékokban. Szerintem elértünk arra a pontra, hogy már szinte mindent hallottunk, amit hallhattunk Harvey Weinstein mocskos ügyeiről. Most már hagyjuk, hogy az igazságszolgáltatás és az élet végezze a dolgát.

Ennek ellenére nem tűnik olyannak, mint aki emiatt visszafogja magát, és próbál óvatosabban nyilatkozni.

Rájöttem, hogy az ember nyilatkozatai olyanok, mint a hullámok: csak jönnek és mennek. Ami számomra fontos, az az, hogy a kamerák előtt a maximumot nyújtsam, ugyanis a filmjeim azok, amiket jó esetben még évek, évtizedek múlva is nézni fognak. Arra, hogy mit nyilatkoztam, ki fog emlékezni évek vagy évtizedek után? Igazat kell mondanom, mert hű akarok maradni önmagamhoz. A filmjeim maradnak, a nyilatkozataim pedig elszállnak, mint a csillagpor. Nem igazán számítanak. (nevet) Örülök, hogy nem vagyok miniszterelnök, vagy valami hasonló, akinek minden mondatát alaposan át kell gondolnia.

Részlet a Szerelemre kattintva című filmből (2019)

A filmben elhangzik, hogy a nők egy bizonyos kor után láthatatlanná válnak a férfiak számára. Mit gondol erről?

Ilyen világban élünk. Ebben persze benne van a természet keze is: egyszerűen a korral fokozatosan veszítünk a vonzerőnkből. Egy hosszú tanulási folyamat része, hogy ezt elfogadjuk. Ahogy öregszel, meg kell tanulnod elengedni az egódat. Ez a játék része. Amikor betöltöd az ötvenet, az egy elég fontos lépés ezen az úton. (nevet) Ahhoz, hogy tudd élni és élvezni az életet, el kell tudnod engedni a hiúságodat. Persze ez fájdalmas, és sok-sok időbe telik megtanulni. Fiatal felnőttként megtapasztaljuk a hatalmunkat és a testünk által nyerhető gyönyöröket, és ezektől fontosnak érezhetjük magunkat. Azonban az öregedéssel rá kell jönnünk, hogy mindez nem lesz örökre a miénk, és ez mindenki számára hatalmas csalódás. Az viszont nem fair, hogy a férfiak vonzereje jóval tovább tarthat. Az evolúció alaposan kibabrált velünk. De a humor jó eszköz ahhoz, hogy túltegyük magunkat az öregedésen.

Ad is számunkra valamit az öregedés, vagy csak elvesz tőlünk?

Humort mindenképp, és persze némi szabadságot is, ugyanis az ember értékrendje megváltozik. Ami korábban fontos volt, idősebben már nem feltétlenül jelentős annyira. Más dolgokhoz ragaszkodsz az életedben, mint korábban. A külsőségek egyre inkább háttérbe szorulnak, és a dolgok megélése kerül előtérbe. Toleránsabbá és türelmesebbé válik az ember.