Szabadidő

Elszakította őket a tornádó, így talált újra egymásra gazdi és kutyusa

A tragédiát szerencsére elhomályosította a nagy újratalálkozás.

Nem sokkal azután, hogy megérkezett a tornádó-figyelmeztetés a Dunlap családhoz Logan County-ba, már alig maradt idejük eljutni a menedékhelyre. Nem is sejtették, hogy fél órával később a teljes házuk a földdel egyenlővé válik.

A pár egy barátjukat is ki kellett menekítse, aki nem tudott járni. Míg Ona Dunlap ezt tette, addig Bruce négy macskájukat és két kutyájukat próbálta befogni. Egyik macskájuk, Ladybug eltűnt, Dasha kutyus pedig nem volt hajlandó mozdulni. Mivel kevés volt az idő, Dunlapék kénytelenek voltak nélkülük elmenekülni.

Ona és Dasha (Fotó: The Dodo)

Amikor másnap kimerészkedtek, meglátták, hogy a tornádó elpusztította otthonukat. Ám egy meglepetés is fogadta őket, Dasha egyszer csak előjött a romok közül.

A képek tanúsága alapján, Ona és Dasha szinte két emberként beszélgettek, ölelték egymást.

Óriási szerencsére pár nap múlva a cica, Ladybug is előkerült. Fázva és éhesen, de sértetlenül.

(via)

(Kiemelt kép: The Dodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top