Szabadidő

Két napig tartott fogva egy nőt a házi cicája

A konyhába szorította be gazdiját.

Egy orosz nő állítólag két napig nem tudta elhagyni a konyhát, miután házi macskája agresszív módon viselkedett, és folyton megpróbálta megtámadni, amikor ki akart lépni az ajtón. A hír valószínűleg nem kacsa, mert az orosz Arhangelszk mentőszolgálatának hivatalos honlapján jelentették – ők mentették végül ki a nőt saját otthonából január 19-én.

Photo by Jae Park on Unsplash

Egy helyi lakos hívta ki őket azzal, hogy valaki segítségért kiabál egy ablakból. Az asszony szerint cicája két nappal korábban agresszíven kezdett viselkedni, megpróbálta megtámadni, így nem tudta elhagyni a konyhát.

A regionális mentőszolgálat sajtóközleménye szerint január 19-én délben érkezett a hívás az esetről, és a mentő röviddel a bejelentés után a „tetthelyre” érkezett. A mentők végül az ablakon keresztül jutottak be a nő otthonába, és sikerült egy takaró segítségével hatástalanítaniuk az agresszív macskát, majd kimenekíteni a gazdit.

A nő sérülések nélkül megúszta, ám arról nem szól a fáma, hogyan használta a fürdőszobát azon a két napon, mikor kelepcébe került.

A cica végül visszakerült a gazdájához azzal az ajánlással, hogy vigye sürgősen állatorvoshoz szokatlan viselkedése miatt.

(odditycentral)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top