Szabadidő

Kétszer annyit lehet eladni abból a mesekönyvből, amelyikben fiú a főhős

Milyen az a mesekönyv, amit a gyerek is szeret, és a szülő sem un halálra estéről estére? Harcos Bálint író szerint ennek ugyanaz a kulcsa, mint általában annak, hogy egy gyerek a bizalmába fogadjon. De pontosabban is elmondja A boszorkánycica és a Szofi sorozat szerzője.

Az irodalomban nem példa nélküli, hogy egy író kiábrándul a felnőtt szépirodalmi közegből, és a gyerekirodalomban találja meg magát. Mintha veled is ez történt volna két kötet (Harcos Bálint összes, 2002; Naiv Növény, 2006) után. Mintha jobban éreznéd magad kicsik közt.

Az biztos. A válaszom egyértelmű igen. Amúgy ami a „felnőttek vagy gyerekek” kérdését illeti… kár, hogy ennyire skatulyákban gondolkodunk. És kár, hogy Magyarországon a gyerekirodalom még mindig nincs a rangján kezelve.

Úgy tíz-tizenöt éve azért volt egy erős fellendülés, ami a mai napig tart. Specializálódott kiadók tűntek fel, és sztárszerzők Bartos Erikától Berg Juditon át Dániel Andrásig.

Ez igaz, de nézzük meg például, mennyi díj és folyóirat létezik a felnőtteknek szóló irodalom oldalán, és mennyi a gyerekkönyvszerzőkén. Látod, te is úgy fogalmaztál: szépirodalom. Ebbe a fogalomba nem szokták beleérteni a gyerekkönyveket. A nagymamámnak volt egy hasonlata az artistáról és a bohócról. Mindig azt mondta: mindkettő nyaktörő mutatványokat csinál, de a különbség az, hogy a bohóc még meg is nevettet közben. Szóval gyerekkönyvet írni korántsem „könnyebb”. Ráadásul a szerzőjének nemcsak a gyerekekhez kell szólnia, hanem a mesét felolvasó felnőtthöz is.

Hogy ne unatkozzon az esti mese alatt?

Például. Velem is előfordult, hogy a kisfiam imádott egy könyvet, amitől én lilát láttam. Végül eldugtam egy sarokba, mert már nem bírtam elviselni, olyan bugyuta volt. Miközben van olyan mű, amivel, akárhányszor előveszem, nem tudok betelni.

Harcos Bálint (Fotó: Leéb Ádám)

Ilyen például…

Astrid Lindgrentől a Harisnyás Pippi. Meg – hiába untig ismert példa – Weöres Sándor bármelyik kötete. Valójában a gyerekirodalomban ugyanúgy megvan a minőségi mintázat, mint a felnőtteknek szólóban. Ott a nyolcvan százaléknyi bóvli, és az egy-két százaléknyi zseniális könyv.

Két gyermeked van; kisfiad kilenc és fél, kislányod hétéves. Miben tudnak mást, esetleg többet a gyerekek, mint mi?

Azt látom, hogy rengeteg a felszínes mítosz a gyerekekkel kapcsolatban. De aki hajlandó ezeket lebontani, az döbbenetes dolgokkal találkozhat. Az biztos, hogy sokkal szabadabbak, mint mi. És ha részt vehetünk a világukban, az nekünk is felszabadító, hiszen egy felnőttnek számtalan dolog tiltott, ami nekik magától értetődő. Például ha most itt lenne egy gyerek, ő bátran végignyalogathatná ezt az asztalt – tőlünk, felnőttektől legalább is furcsa volna. Vagy ott van a báj. Nekünk nincs megengedve, hogy bájosak legyünk, mármint úgy, hogy azzal ne elérni akarjunk valamit. Talán csak a szerelemben van jelen ez. Anarchista alkat vagyok, és ez vonz a gyerekekben is.

Közben viszont mást sem hallunk, mint hogy korlátokat kell szabni nekik, és kontrollálni kell őket. Szerintem sok felnőtt túlzásba viszi ezt a saját kompetenciáját alátámasztandó, bár azt is értem, hogy a kicsiknek egyszer egy olyan társadalomba kell majd beilleszkedniük, amiben koránt sincs szabadság.

Szülőként úgyis csak hibázni tudsz. Nem hiszek abban, hogy lehetne tökéletesen csinálni, még talán nagyon jól sem. És nem igaz az sem, hogy volnának általános receptek. A kulcsmomentum talán az, hogy ismerd meg a gyerekedet, és élj együtt vele. Sokszor látom, hogy fizikailag ugyan ott van a szülő a gyereke mellett, de nem lép be a világába. A gyerekkönyvírás titka is ezzel kapcsolatos. Mindent megadunk a gyerekeinknek. Anyagi biztonságot, odafigyelést, mindent. Mégis mindig marad egy titkos terület, ami csak az övék. Te oda nem léphetsz be, és ez így van rendjén, viszont végtelenül hálásak azért, ha észreveszik, hogy látod az arra nyíló ajtót. Ha megkérdezed: „Megengeded nekem, hogy bekukucskáljak egy kicsit?”, akkor azt fogják érezni, hogy ez róluk szól. Társnak tekintenek majd, miközben nem tolakszol be hozzájuk hívatlanul.

Fotó: Leéb Ádám

Az írásaid már az ajtón belülről születnek?

Nem tudom. Remélem. De én is csak jövök-megyek, vendég vagyok náluk rövid időkre. Olyanok a gyerekek, mint mikor leülsz egy erdőben. Ha sokáig vársz, előbb-utóbb valaki meglátogat. Az állatok meg akarnak téged nézni. Lehet, hogy csak fél nap után, de megtörténik. Szóval… ha közel engeded a gyerekeket, és türelmes vagy, akkor ők is közel engednek majd magukhoz. Na, látod, most például megrémültem, hogy ezzel nem megyek-e épp szügyig bele a giccsbe, megfelelek-e annak a szerepnek, amit elvárok magamtól. Ez is ilyen felnőttügy. Egy gyerek ezen sosem gondolkodik.

Szóval ha megfigyelem a világukat, és abból indulok ki, akkor bestsellert fogok írni.

Nem. Ez csak szükséges, de nem elégséges feltétel. És nem is bestsellerről beszélek. Kicsit olyan ez, mint a komolyzene. Az úgynevezett csodát csak az adott kereteken belül csinálhatod meg. A Petya és Tulipán című meseregényemnél például rá kellett jönnöm, hogy nem szabad túl távoli utalásokat tennem a fejezetek között. Egy fejezetet még átugorhatsz, de kettőt már nem. Gyerekekről van szó, nem tudnak még nagy távolságokat átfogni.

Ahogy a könyveidet olvasom, abból úgy tűnik, mintha olyasmi szándékod lenne, hogy erőt adj a történetekkel. Például bizonytalan kislányoknak.

Kétségtelenül szurkolok nekik, de én nem segítő könyveket írok, hanem szépirodalmat. Elismerem ezek fontosságát, de alapvetően más kategória az övék. Az igazi irodalom sosem tudja, hogy hova fog eljutni.

Egy időben fontosnak érezted, hogy a főhős lány legyen. Az óvodásoknak szóló Szofi sorozatod jelenleg hét kötetből áll.

Igen. Öt éve, amikor elindult, hiányzott is a magyar placcról egy ilyen, óvodásoknak szóló gyerekkönyv, amelynek egy merész kislány a főhőse.

És azt érezted, hogy a lányoknak szükségük van rá?

Nem. Engem csak az érdekelt, hogy a kislányom megelevenedjen. Persze Szofi nem ő, ahogy a fiam sem azonos Petyával azon túl, hogy mindkettejüknek vörös a haja. Egy kislányt akartam megírni, akinek a teremtőereje nagy, és aki közben fittyet hány a felnőttekre. De nem volt célom az, hogy mondjuk, dacos kislányok szüleinek adjak útmutatást.

Fotó: Leéb Ádám

A fiad és a kislányod más és más meséket szeret?

Mindketten olvasnak már egyedül, de azért minden este igénylik, hogy mi is meséljünk nekik. Egyébként bátran lehetett mindkettejüknek ugyanazokat a könyveket olvasni. Ebben a fiú-lány kérdésben a magyar közeg erősen konzervatív. Elég meglepő adat: abból a gyerekkönyvből, amelyikben a főhős fiú, Magyarországon kétszer annyit lehet eladni, mint amelyikben lány. A magyarázat egyszerű, az előbbit a lányoknak is megveszik, a „lányosnak” bélyegzett könyveket viszont a fiúknak nem. Megint valami, amivel felnőttként avatkozunk bele az ő világukba. Nem is értem. Egy kisfiú ugyanúgy találkozik lányokkal, ugyanúgy látja őket az utcán, vagy épp konfliktusa van velük az osztályban. A mesékből mégis tüntessük el őket? Amikor a Harisnyás Pippit olvastam fel, a fiamat nem érdekelte különösebben az, hogy az illető lány. Később saját magától olvasta el az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet, vagy annak a magyar változatát – ez ötven izgalmas életű, magyar nőt mutat be. Nem hiszem, hogy baja származott volna belőle, abban viszont biztos vagyok, hogy gazdagodott általa.

Egy dologban mégiscsak segítő minden könyv: segít az altatásban. Te sosem vagy fáradt felolvasni este?

Felolvasni nem, mert olvasni nekem is szenvedély. De van, amire nehéz rávenni, társasjátékozásra például.

Tiltjátok a mobiltelefont, a tévét?

Tévénk nincsen, és a fiam az osztályban azon kevesek közé tartozik, akiknek még nincs telefonjuk.

Meddig fogtok kitartani?

Nem tudom, lehet, hogy már nem sokáig. Főként, hogy az iskolában néhányan kérdezgetik is a fiamat: mikor veszed már rá a szüleidet, hogy vegyenek neked, anélkül nem vagy menő…

Haragszol az egyre digitálisabbá váló világra? Már csak úgy is, mint print könyveket megjelentető alkotó…

Mondjuk inkább úgy, hogy látom a hátrányait. Ismerek olyan tízéves kisgyereket, aki társaságban semmi mást nem csinál, mint a padlót nézi, ha nem adják oda neki a mobilt. Addig böködi a szüleit, amíg el nem éri, hogy megkapja. Akkor félrevonul egy sarokba, és meredten nyomkodja, akár egy egész délutánon át. Ez komoly függőség, az a szint, amikor a való világ már semmivel sem tudja felülírni az addikciót. Mintha az eszköz drog lenne. Megkockáztatom: a történelemben először fordul elő olyan, hogy szülők nagy számban maguk adnak a gyerekük kezébe olyasmit, ami súlyos függőséget okoz. Ha meggondoljuk, a cigarettával vagy az alkohollal sosem tennénk meg ezt.

Fotó: Leéb Ádám

Nehéz, hiszen a mi kezünkben is ott van a telefon egész nap.

Úgy van. De akkor az alkoholt se tiltsuk? Hiszen azt is iszunk. Elismerem, nehéz dolog ez, mert kétségtelen, hogy a digitalizáció praktikus, és nem tudjuk kikerülni.

Azt már lehet tudni, hogy a Könyvhéten fog kijönni egy tizenkét meséből álló gyűjteményed, A halandzsarablók Turi Lilla illusztrációival, később pedig egy karácsonyos-medvés kötet. Eddig azonban A boszorkánycica a verhetetlen, nemrég megnyerte a Merítés-díjat, a moly.hu könyves közösségi oldal elismerését. Szerinted mi a sikere titka?

Talán az, hogy versben íródott, és azt nagyobb teljesítménynek tartják. Egyébként az is. Még úgy sem volt könnyű megírni, hogy a költészet az, amit leginkább az anyanyelvemnek mondhatok. De több gyerekkönyvemet prózában írtam, például a már említett meseregényemet, a Petya és Tulipánt vagy a Dorka és az elgurult gombot – ez utóbbi egy mesegyűjtemény. És van egy gyerekkönyvem, amelyet gyakran felnőtteknek vesznek meg: friss apáknak – ez A Tigris és a Motyó. Verses mese ez is – a nagy tigrisnek megszületik az első kölyke.

Büszkék rád a gyerekeid?

Szerintem igen. Mondjuk, ők ezt is kissé másképp látják, mint mi, felnőttek. Utóbbiaktól például megkaptam már azt a kritikát, hogy a gyerekeket rosszra tanítom. Mert Szofi a sorozat egyik részében felforgat egy egész áruházat, és a könyv végén nem rak rendet maga után. Gyerekek ezt sosem kifogásolták. Csak felnőttek. Egyébként is… mi az a rosszra tanítás? Egyrészt nem hiszek a „rosszaság” fogalmában, másrészt én aztán nem tanítok senkit semmire. Vegyük például a Jancsi és Juliskát, ott élve elégetnek egy idős asszonyt. Szóval én a kanyarban sem vagyok.

Fogsz még „felnőttszövegeket” írni?

Most is írnék, folyamatosan, csak ezt a vágyamat tűzzel-vassal le kell küzdenem, mert a gyerekkönyvek egyelőre elsőbbséget élveznek. Ha a kisfiam-kislányom átlépnek majd egy életkort, akkor úgyis kikerülök a világukból. Addig pedig irtó fontos, hogy amit írok, először nekik olvashassam fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése