Elhunyt 92 éves korában Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA.
Tornai Józsefet péntek éjjel Budapesten érte a halál, a Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Az akadémia méltatása szerint Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte.
Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.
Tornai Józsefet 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben elnyerte a legmagasabb Magyarországon adható művészeti elismerést, a nemzet művésze címet.
2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.
(MTI)