Távolinak tűnnek az ötvenes évek. A te, a mi generációnknak mit mond az Eldorádó története?
K. Á.: Erről a korról csak és kizárólag filmekből és színházból van ismeretem. A szüleim vagy a nagyszüleim nem igazán meséltek. Müller Péter szavai voltak rám a legnagyobb hatással e témában: a halál élménye előtt gyakorlatilag észre sem vette, hogy baj van, mert olyan csudálatos anyukája volt, hogy biztonságban érezte magát mellette. El tudom képzelni, hogy Monori, mindamellett, hogy egy szenvedélyes vadállat, olyan életet tudott teremteni ennek a lánynak, ami megvédte a kívülről érkező rossztól. Ő mégis megszökött ebből, mert önálló akart lenni. Onnantól pedig jött a rémálom, ahonnan csak úgy menekülhet, hogy visszajön, visszakapaszkodik…
Szerencsétlen ez a lány, vagy magát teszi azzá?
K. Á.: Szerintem egy ilyen szülő mellett, aki ennyire maga alá darál mindenkit, nem lehet jó élet élni. Ha valaki ezt felismeri, és megtalálja az egyensúlyt, akkor talán nem tudja legyűrni, viszont ha nagyon ellene megy, akkor a saját sorsát is ellehetetleníti. El tudom képzelni, hogy magányosan fog meghalni, mert akinek ilyen apja van, nem sok eséllyel talál magának olyan partnert, aki boldoggá tudja tenni.
Sem Monorinak, sem a kornak nem jelentett semmit a nő; ugyanakkor van közted és Sanyi bácsi között egy szerelembe hajló marakodás.
K. Á.: Szeretném hinni és mi úgy is játsszuk, hogy nagyon szereti ezt a lánykát, de ezt semmilyen szinten nem tudja megmutatni. Érződik, hogy férfi írta férfiakról ezt a drámát. Érzésem szerint nagyon jót tesz a történetnek, hogy több karaktert egy nőbe gyúrt össze Bereményi Géza, akit Molnár Zsuzsanna kelt életre Csöpi néni szerepében. Visszatérve: azt gondolom, hogy van ebben egy apa-lánya – hát a szerelem az merész… – mindenesetre egy furcsa kötődés. Én egyetlen emberhez kapcsolódom szorosan ebben a történetben, az az apám. Minden hozzá képest van. Ellene tudok lázadni, őt tudnám a legszívesebben megölni, de a végére az fáj a legjobban, hogy ez a félisten ennyire szerencsétlenné lesz.
Az anyádhoz nem tudsz kötődni, mert neki pedig Istenen kívül nincs senki?
K. Á.: Az is bánt engem, hogy az anyám egy szolgalélek, hogy behódolt ennek az embernek. Tulajdonképpen én is, de ezt még itt nem ismerem fel. Fáj látni, ahogy megsavanyodik mellette. Valószínűleg a belső életet sokkal gazdagabb, csak azt nekem nem mutatja.
Élvezted ezt az utazást?
K. Á.: Nagyon. Érdekes: ritkán kap az ember olyan szerepet, amit ha elolvas, akkor első olvasatra is vannak hívó szavai, mondatai. Gondolatok, amit gyakorlatilag az olvasópróba óta sejtek, hogy mi felé viszi a lelkemet, vagy hogyan, milyen irányt mutat. Nagyon jó érzés volt, hogy Frici szabadon hagyta ez az útkeresést. Nem szólt bele kívülről, nem erőszakolt rám olyasmit, amitől begörcsölhettem volna. Miután megismert, és érezte, honnan közelítek, hangolt valamennyit a játékomon. az egész előadásra jellemző, hogy ő maga szülte meg a szerepét, és nem akart megfelelni egy elvárásnak.
Megtaláltál magadban esetleg valamit a szerep kapcsán, ami eddig felfedezésre várt?
K. Á.: Picit felnőttem ezzel a szereppel – úgy érzem. Az elejétől tudatosabban és komolyabban próbáltam, mint szoktam, és végül is véghez vittem, amit szerettem volna, és remélem, ez az érzés nemcsak befelé született meg, hanem kívülről is érezhető. Sokkal jobban el szoktam bizonytalanodni egy próbafolyamat alatt. Most sokkal jobban éreztem az alapigazságomat, mint bármikor.
Az Eldorádót Funtek Frigyes rendezésében tűzi műsorra a József Attila Színház.
Szponzorált tartalom
