Szabadidő

Könnyfakasztóan cuki az Oscar-díjas animált rövidfilm, a Hair Love

A megható alkotás a lányos apukák számára mutat szívmelengetően pozitív példát.

A múlt vasárnap éjjel átadott Oscar-díjak listáján meghúzódik egy tétel, amelyről eddig szinte alig esett szó, pedig talán az idei év egyik legkedvesebb alkotásáról van szó.

A legjobb animációs rövidfilmek kategóriájában ugyanis a szűk 7 perces Hair Love nyerte el az aranyszobrot. A filmet író és rendező Matthew A. Cherry személye pedig több szempontból is különleges.

Cherry a University of Akron hallgatójaként média szakon diplomázott, közben viszont az egyetem amerikaifoci-csapatában jeleskedett, a posztján azóta is ő a legsikeresebb az egyetem történetében. 2004-ben le is igazolta az NFL-ben játszó Jacksonville Jaguars csapata.

Sportkarrierje nem tartott sokáig, 2006-ban sérülés miatt az egész szezont ki kellett hagynia, míg végül 2007-ben már vissza is vonult. Ezután a média és a film világa felé fordult, eleinte produkciós asszisztensként dolgozott, majd videoklipeket kezdett rendezni. Első, The Last Fall című filmjét 2012-ben rendezte, amelyért elnyerte az American Black Film Festival legjobb forgatókönyvének járó díját.

A Hair Love pozitív példát mutat a lányos apáknak (Forrás: YouTube)

A Hair Love ötlete 2017-ben pattant ki Cherry fejéből, aki a Kickstarter közösségi adománygyűjtő oldalon kezdte összeszedni az animációs film költségvetését. A kitűzött 75 000 dollár helyett 30 nap alatt 300 000 dollár jött össze a projektre.

A kisfilm egy kislány történetét meséli el, akinek az életében eljön egy különleges nap. Ennek örömére szépen felöltözik, majd meglátja az elképesztően összekócolódott haját a tükörben. Apukájához fordul segítségért, aki először megretten az előtte álló feladattól. A továbbiakat nem részletezném, 6 perc 47 másodperc az egész kisfilm, érdemes megnézni, de lehetőleg legyen kéznél zsebkendő, mert az embernek könnyen könnybe lábadhat közben a szeme.

Matthew A. Cherry egyébként a The Daily Show vendégeként elmondta, olyan filmet szeretett volna csinálni, amely pozitív üzenetet fogalmaz meg a lányos apukákról. Hozzátette, a történet bár egy tipikusan fekete jelenséget állít a középpontba, ugyanakkor elsősorban arról szól, hogy a szülők mindent megtesznek, ha arról van szó, hogy a gyereküknek segíteni kell.

„A médiában a fekete apákat sokszor negatívan ábrázolják, pedig kutatások igazolják, hogy ők azok közé sorolhatók, akik sokkal inkább kiveszik a részüket a gyereknevelésből” – tette hozzá az Oscar-díjas filmes. Cherry hozzátette, a feketéket sokszor éri hátrányos megkülönböztetés a hajuk miatt, előfordul, hogy gyerekeket küldenek ki az iskolai órákról, de az sem ritkaság, hogy egy állásinterjúról tanácsolnak el valakit a „nem helyénvaló” hajviselete miatt. Utóbbi esetben pedig nem arról van szó, hogy valaki színesre festett vagy felnyírt hajjal menne be a munkahelyére (nem mintha 2020-ban ennek problémát kellene jelentenie), csupán a természetes hajukat használják ürügyként a hátrányos megkülönböztetéshez.

A beszélgetésben megemlítik a január végén elhunyt Kobe Bryant nevét is, két okból is: Bryant volt sportolóként szintén nyert Oscar-díjat, ráadásul épp az animációs rövidfilmek kategóriájában, emellett nagyon büszke volt rá, hogy igazi lányos apa. Nem véletlen, hogy halála után sokan a #GirlDad hashtaggel tisztelgtek előtte, megmutatva a világnak, hogy a lányos apukák hogyan tudnak aktív részeseivé válni lányaik életének.

„A lányos apa kifejezéshez ráadásul sokszor egyfajta negatív felhang is csatlakozik, ezen is kéne változtatni, ugyanis teljesen normális, ha valaki férfiként a kislánya haját fésülgeti” – tette hozzá Cherry.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top