Puzsérról, a betörőről szól a Vígszínház új előadása

nlc | 2020. Február 25.
Nem arról a Puzsérról, hanem egy Molnár Ferenc-dráma hőséről.

Az évad utolsó bemutatójaként Molnár Ferenc A doktor úr című bohózatát tűzi műsorra február 29-én a Vígszínház. A darab 1902-ben ugyanitt debütált, és elsöprő sikert aratott. Azóta Molnár és a színház sorsa összefonódott, és mindmáig elválaszthatatlan. A Víg legendás házi szerzőjének remekművét Zsótér Sándor rendezésében láthatják a nézők – áll a Vígszínház sajtóközleményében.
 
A darab címszereplője dr. Sárkány, a sikeres, ám cinikus ügyvéd. Nem válogatós a kliensekben és a kliensek felhajtásában, legyen benne társa rendőr vagy tolvaj. De nem elég neki a házi jólét, a hazai dicsőség – európai hírnévre vágyik. Fesztbaum Béla szerint igazi öröm, ugyanakkor nagy kihívás egy feltörekvő, öntelt figura bőrébe bújni, láttatni gőgjét és átélni meghurcoltatását. „Igyekszem Molnár Ferenc szellemében dolgozni, tehát úgy játszani, hogy egyszerre legyen emberi és mégis mulatságos”.

Fesztbaum Béla az előadás próbáján (fotó: Vígszínház)

A polgári világ alvilági jelmezt húz, a betörő tisztes burzsoá zsakettet: tolvaj és ügyvéd fölcserélhetők egymással – idézte fel a darab kapcsán Zsótér Sándor Molnár Gál Péter kritikust, ahogy fogalmazott: „Molnár hőse a besurranó Puzsér János, az igazságtalan társadalmi elosztás anomáliáit kiigazítani vágyó, tizenkilencszeresen visszaeső tolvaj, aki békén hagyva a szegényeket, csakis a gazdagoktól lop. Itt mindenki álorcát visel. Még a tisztes úrinő, Sárkányné is. A legtisztességesebb a betörő, aki átlát a többieken. Puzsér az egyetlen, aki érdekei ellen is cselekszik.
 
Puzsért Dino Benjámin, Sárkánynét Balázsovits Edit, Marosinét Hegyi Barbara alakítja.

Exit mobile version