Lehetetlen túlöltözni a japán tűzoltókat

A gyakorlatilag folyamatosan lángokban álló Edo városának hősei nem csak bátorságukkal, hanem fantasztikus ruhatárukkal is felhívták magukra a figyelmet.

Szabó Sz. Csaba

2020. Február 26.

Japán az ún. Edo-korszak (1600-1868) alatt látványos változásokon ment keresztül: a külvilágtól való – majdnem – totális elszigetelődést választó országban több mint 250 éven át béke honolt (ami alighanem világviszonylatban is egyedülálló), közben pedig zavartalanul virágzott a kereskedelem, a mezőgazdaság fellendülésének köszönhetően megduplázódott a népesség, a városok gyors ütemben növekedtek, számolatlanul készültek a képzőművészeti és irodalmi remekművek, a szamurájoknak meg annyira nem volt semmi dolguk, hogy inkább elmentek hivatalnoknak.

Az ország fővárosát ebben az időszakban Edónak hívták, amely 1869 óta egyébként Tokió néven ismeretes. Edo nyüzsgő, zsúfolt metropolisz volt, teli egymás hegyén-hátán álló, fából készült épületekkel, szóval talán nem meglepő, hogy makacs rendszerességgel égett porig újra és újra; hozzá képest London, Európa tűzvészfővárosa is csak ipari tanulónak számított. A lángokkal rendszerint hivatásos tűzoltók vették fel a harcot, akik egyaránt lehettek szamurájok (buke hikeshi) vagy csóninok, azaz polgárok (machi hikeshi) is. Habár egy időben kísérleteztek a vízszivattyúk bevezetésével, a folyamatos vízellátás hiánya miatt ez nem járt túl sok haszonnal, így általában az volt a fő feladatuk, hogy a tüzet kapott házak környékén lebontsák (szétverjék) a még épségben álló épületeket, hogy ne terjedhessenek tovább a lángok.

Az 1657-es Nagy Merieki Tűzvész (Forrás: Wikipedia)

Azonban Edo (és a 19. század végi Tokió) tűzoltói nemcsak hősiességükkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem fantasztikus ruházataikkal is. Az első pillantásra leginkább talán egy mesterien megmunkált kimonó, egy hokimez és egy szuperhősjelmez különös és megkapó keverékének tűnő vastag (és bevetés előtt gondosan átnedvesített) tűzoltóegyenruhákat többrétegű pamutszövetből készítették egy speciális technikával (shasiko), a hátoldalukat pedig olyan elképesztően kidolgozott ábrák díszítették, hogy az ember nem érti, hogy vajon miért lángokban álló fabódék közé járkáltak ezekben, és miért nem mondjuk fényes estélyekre vagy divatbemutatókra..

A tűzoltókabát a rettenthetetlen harcos, Zhang Shun portréjával dekorálva:

Fotó: Wikipedia

Ez meg itt a japán folklór egyik kedvelt alakja, Saitō Musashibō Benkei, amint éppen megküzd egy irtózatos ponttyal:

Fotó: Wikipedia

Ebben a szemkápráztató igényességgel megörökített jelenetben Jiraiya, a varázsló éppen egy hatalmas varangyos békává alakul, amire nyilván megvan az oka: