nlc.hu
Szabadidő
A Jóbarátok főcímdalát így még sosem láttad

A Jóbarátok főcímdalát így még sosem láttad

Egy ismerősöm küldte át ezt a videót és annyit mondott, úgy nézzem, hogy közben behunyom a szemem és hagyom, hogy a képzeletem játsszon. Így is tettem, bekapcsoltam a dalt és ráhagyatkoztam a fantáziámra.

Tökéletes időutazást okozott az élmény még így is, aztán másodjára már meg is néztem. A Jóbarátok híres főcímdalát, az I’ll be there for you-t hallgathatod, de a könnyűzene változásának megfelelően először az 1920-as évekbeli stílusban, majd a harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek is befigyelnek, míg eljutunk a kilencvenes évekig, amikor ezt a dalt a The Rembrandts megkomponálta.

A  húszas évek a swing stílusában szinte hívogat, hogy táncolj te is. A harmincas-negyvenes években még a dallamosság és a felesleges hajlítások jellemezték a zenét, ennél a két évtizednél talán egy kicsit erősebben ki lehetett volna dolgozni a stílusjegyeket. Az 50-es évektől ellágyulsz és dzsesszes, melankolikus dallamokat hallasz. Érkezik a hatvanas évek felszabadultsága és a hosszú hajú, bajuszos fickó, aki elé szinte oda tudjuk képzelni Elvis Presley-t. A 70-es évek diszkóstílusától és az érkező három hölgy láttán önkéntelenül is tapsolni kezdtem, mert annyira zseniális figura az énekesnő, aki kiköpött mása a fiatal Diana Rossnak. 

A nyolcvanas éveket képviselő fiatalember hangja erősen hajaz Freddie Mercuryra, de a külseje inkább olyan, mint Right Said Fred, amikor azt énekelte merész csípőriszálások közepette, hogy „I’m too sexy”. A szerzők – eredeti előadók is felbukkannak a videó végén, ami maga a katarzis. Íme egy Jóbarátok-felvétel, ahonnan nem baj, hogy hiányzik a sorozat hat főszereplője, mert ebben a videóban a zene a lényeg. 

Azért ne feledjük, Jóbarátokról szóló cikk nem íródhat Ross, Rachel, Monica, Phoebe, Chandler és Joey nélkül, ráadásul ha el merjük hinni, amit a madarak (és a sorozat főszereplői) rebesgetnek már pár napja, nemsokára folytatódik minden idők legnépszerűbb sorozata. Alig várjuk, addig pedig ezt a videót is rajongva nézzük-hallgatjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top