Szabadidő

Kiszagolta gazdája rákját a kutya, akit a halál torkából mentettek meg

Meniost csontsoványan, csúnyán összeverve találták Görögországban. Új gazdáinak köszönhetően maradt életben, és a törődést a kutyus meg is hálálta, ahogy erőre kapott.

Mikor állatbarátok rátaláltak a görög Nafpaktosz utcáin, Menios úgy festett, mint aki már lemondott az életről: csontsovány volt, csúnyán összeverték, ráadásul a tönkrement térdei miatt járni is alig tudott. „Alig három és fél kiló volt, mikor hozzám került. De nem ez volt a legnagyobb baja” – kezdte a Metro című brit bulvárlapnak adott interjúját a kutya gazdája, Joanne Lowen.

A 60 éves brit tanárnő, aki akkor már jó ideje segített egy kifejezetten görög kutyák mentésével foglalkozó brit állatvédő szervezetnek, azt mondja, első látásra beleszeretett Meniosba. „Először ideiglenes befogadóként vállaltuk a gondozását, de néhány hónap alatt úgy a szívünkhöz nőtt, hogy végül örökbefogadtuk őt – mesélte.

kutya életmentés örökbefogadás

Kép forrása: Joanna Lowen / Facebook

Joanna a lapnak elmondta, mikor Menios hozzá került, borzalmas állapotban volt. „Mielőtt utcára rakták, valószínűleg hónapokig kínozták őt. Ami igazán meglepő, hogy Menios az átélt borzalmak ellenére sem fordult az emberek ellen. Nem ismerek nála barátságosabb és kedvesebb kutyát” – mondja a tanárnő, akinek tavaly még bensőségesebbé vált a kapcsolata mentett kutyájával.

„Ha nincs Menios, nem biztos, hogy most itt beszélgetünk – árulta el, majd hozzátette, a súlyos sérüléseiből lábadozó kutya még azelőtt kiszagolta kiújuló mellrákját, hogy az tüneteket produkált volna. – Feltűnt, hogy mikor magam mellé vettem a kanapén, Menios szünet nélkül szaglászta a hónaljamat. Bevallom, először arra gondoltam, hogy nem bírja az izzadásgátlómat, csak később esett le, hogy egészen mást akart jelezni.”

kutya életmentés örökbefogadás

Kép forrása: Joanna Lowen

Joanna Menios furcsa viselkedése miatt ment orvoshoz: „Azután, hogy 20 éve egyszer már megküzdöttem a mellrákkal, és olvastam, hogy bizonyos kutyák képesek kiszagolni a daganatokat, gondoltam, óvatosságból megnézetem magam.” És Meniosnak, az örökbefogadott életmentőnek végül igaza lett: Joanna mellrákja kiújult, de a kutyának hála, az orvosok olyan korai stádiumban kapták el a betegséget, amikor még tünetei sem voltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top