Szabadidő

Gyíkkifutóval és szürkefarkas-kölykökkel nyit a Körösvölgyi Állatpark

Március 15-én nyit ki idén a Körösvölgyi Állatpark, ahol rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhattok.

Jövő vasárnap nyit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Szarvason található Körösvölgyi Állatparkja. A nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei fülesbagolyról is megtudhatnak érdekességeket. 

Az Év madara lett a fülesbagoly (Fotó: Wikipedia)

Az Év madara lett a fülesbagoly (Fotó: Wikipedia)

Idén elkészült az új gyíkkifutó is, ahova várhatóan az év közepén érkeznek az állatok. Akkor láthatják először a látogatók a park másik új állatfaját, a szürkefarkas-kölyköket is. Az új kisállat-simogatóban a kecskéket és a nyulakat viszont már márciusban meg lehet szeretgetni.

A parkban jelenleg mintegy 40-féle madár-, emlős- és halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. Az itt élő állatok részben különböző fajvédelmi programokban résztvevő állatfajok példányai, részben pedig különböző okok miatt a természetben önálló életre alkalmatlan egyedek. Az állatpark lakói között védett és nem védett fajok egyaránt vannak.

A látogatók olyan, rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhatnak, mint a nyuszt, a borz vagy a nyestkutya, valamint az aranysakál. Az Anna-ligetben láthatnak gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, amelyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban.

A kialakított vizes élőhelyen vízi madarak, mocsári teknősök, halak élnek. A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, amelyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon. A programokról a www.kmnp.hu oldalon találhattok bővebb információkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top