nlc.hu
Szabadidő
Elhalasztják a Budapest Pride-ot a vírushelyzet miatt

Elhalasztják a Budapest Pride-ot a vírushelyzet miatt

Egy hónap helyett csak 10 napos lesz az esemény, és augusztusban tartják meg.

A koronavírus miatt elhalasztják a Budapest Pride-ot – erről a hvg.hu számolt be, abban az interjúban, amit a rendezvény két sajtószóvivőjével, Majercsik Jojóval és Csikós Ádámmal készített.

Eszerint a Pride kezdetének eredeti dátuma idén június 5-e lett volna, és mint mindig, most is egy hónaposra tervezték az eseménysort. A koronavírus miatt azonban jobbnak látták, ha ezúttal 10 naposra rövidítik a rendezvényt, és augusztus 14-én tartják majd a megnyitót, magát a felvonulást pedig augusztus 22-én, szombaton.

Csikós Ádám azt mondta: „Olyan nincs, hogy 2020-ban ne legyen Pride. Készítünk forgatókönyveket, meghatározunk stratégiai pontokat, amikor felülvizsgáljuk a terveinket, még ha ennek az is az eredménye, hogy idén már csak kabátban tudunk felvonulni.”

A legfonotosabbak a koronavírussal kapcsolatban az nlc.-n:

Budapest Pride

Idén később rendezik meg a Pride-ot (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top