A koronavírus-járvány és az olimpia elhalasztása ellenére tovább forog a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm – közölte a film kommunikációjával foglalkozó ügynökség szerdán az MTI-vel.
„A Katinka címmel készülő portréfilm alkotóinak döntése szinkronban áll az eredeti szándékukkal, miszerint a stáb szárazon és vízen, a felkészülés hullámhegyein és hullámvölgyein át követi a magyar úszófenomén felkészülését a tokiói olimpiai játékokra” – olvasható a közleményben.
A készülő dokumentumfilm megörökíti a jelenlegi veszélyhelyzetet is, amikor a háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszó folytatja az edzéseket, és a három aranyat hozó riói olimpia után Tokióban újra versenybe száll a győzelemért.
Az összegzés felidézi, hogy a februárban elkezdődött forgatás eddig is extra körülmények között zajlott: a versenyekre való utazások, a víz alatti felvételek különleges eszközök, technikák alkalmazását kívánták meg. „A járvány okozta veszélyhelyzetben a film alkotóinak is fokozottan be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket. A stábtagok nem mehetnek két méternél közelebb Katinkához, rengeteg időt és energiát vesz igénybe az emberek és a forgatási eszközök fertőtlenítése, a maszkok, kesztyűk és védőruhák alkalmazása” – közölték.
(MTI)
(Kiemelt kép: MTI)