Szabadidő

Olvad az internet a hatalmas szemű, örökké kölyök cicától

Cindy Lou egy Taco Bell-dobozban érkezett Maria Runyonék ajtaja elé 2018 karácsonya előtt. Bárki is hagyta ott, nem gondolta végig, odakint ugyanis fagypont alatti hőmérséklet volt, a cica tehát meg is fagyhatott volna. Szerencsére nem így volt, az ápolónak tanuló lány meghallotta a halk nyávogást és meg is találta a dobozt, benne egy üzenettel (meg persze a macskával): „Tudom, hogy gondját viselitek majd”. Akárki is írta, igaza lett: a lány családja évtizedek óta macskákat ment, már senki sem számolja, de legalább hatvan megfordult náluk. A cicát nem csak befogadták, hanem meg is tartották, a Grincs kislányáról, Cindy Louról nevezték el.

Később két dolog is feltűnt nekik: állandóan hatalmasak a pupillái és egyszerűen nem akar megnőni. Egyikről sem tudják, mi okozza (még az állatorvosok sem), mindenesetre kóros eltérést nem találtak, Cindy Lou teljesen egészséges. Egyszerűen ilyen és kész. Egy kicsit jobban kell figyelni rá, hiszen termete ellenére állandóan ugrál, rohangál és ennek megfelelően le is esik mindenhonnan, de ettől eltekintve éli a macskák életét. Maria végül Instagram-oldalt is indított neki, ami szépen növekszik, ha nem vigyáz, a cica szegény Grumpy Cat babérjaira törhet.

A tág pupilla ettől még lehetne egy háttérben meghúzódó betegség jele is, de az orvosok arra jutottak, hogy

egyszerűen csak folyton izgatott.

Ennek megfelelően meg is kap mindent, hiszen ennek a szempárnak nem lehet ellenállni – „panaszkodott” Maria a Metrónak.

Kiemelt kép: https://www.instagram.com/cindylouthesmol/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top