nlc.hu
Szabadidő
A munkamorálnak nem, a hangulatodnak viszont jót tesz a lusta rendőrkutyus

A munkamorálnak nem, a hangulatodnak viszont jót tesz a lusta rendőrkutyus

Annyira példamutatóan kerüli a munkát, hogy a hivatalos beiktatását is végigszunyókálta.

Nagy nap volt a 12 hetes Brody nevű kiskutya életében a múlt hét csütörtök, aznap tartották ugyanis a hivatalos eskütételi ceremóniát a bristoli rendőrségen, vagyis ez volt az első lépés a fiatal eb rendőrségi karrierjében.

A kiskutya azonban nem kifejezetten munkakedvével hívta fel magára a figyelmet, sokkal inkább azzal, hogy nemes egyszerűséggel végigaludta az egész hercehurcát, annak ellenére, hogy kétlábú kollégái minderről videót is készítettek az amerikai Rhode Island-en működő Bristol Police Department Facebook-oldalára.

„Ha játszik, akkor nagyon bele tud feledkezni a játékba, de ha alszik, azt is nagyon komolyan veszi” – mondta a The Dodónak nyilatkozva Keith Medeiros, a lustaság gondozója.

Brody nagyon szeret lustálkodni, tippünk szerint a kép elkészítését követően is bevágta a szunyát (Fotó: Bristol PD)

Brody nagyon szeret lustálkodni, tippünk szerint a kép elkészítését követően is bevágta a szunyát (Fotó: Bristol PD)

Brody egyébként terápiás kutyaként segíti a rendőrök munkáját, noha Medeiros felettesei eredetileg drogkereső vagy bombakereső kutyával bővítették volna az állományt. A döntés azonban helyesnek bizonyult, különösen a koronavírus-járvány érkezésével.

„Az emberek most nagyon stresszesek, különösen a rendőrség kötelékében dolgozók – mondta Medeiros. – Brody viszont már a megjelenésével mosolyra fakaszt mindenkit, egyből jobban érzi magát mindenki a jelenlétében. Megsimogathatják, megölelgethetik ez pedig egy nagyon jó dolog.”

Bár valószínűleg nem ez a kiskutya lesz a hónap dolgozója a bristoli rendőröknél, a népszerűségéhez kétség sem férhet: a fenti videót már több mint 63 ezren tekintették meg, ezért abban is biztosak vagyunk, hogy Brody Instagram-oldalára is hamarosan elkezdenek tódulni a rajongók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top