„Pajtikák, lájkoljatok!” – hungarikum lehet Vitéz Lászlóból

Hercsel Adél | 2020. Május 04.
Most azért lobbizik az egyik szakmai szervezet, hogy a híres vásári bábhős, Vitéz László is bekerüljön a magyar hungarikumok sorába. Ettől a palacsintasütős vitézt már nem sok választja el.

A nyers humoráról, piros ruhájáról, hegyes sipkájáról, palacsintasütőjéről és hősies tetteiről ismert magyar vásári bábhős, Vitéz László a középkori olasz komédiák Pulcinellójának közeli rokona. Hiába verekszik sokat, elsősorban palacsintasütőjével, ettől még helyén van a szíve és az esze.

Vitéz László hagyományának őrzője sok-sok évtizeden át Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész volt, tőle vette át a stafétát a fiatal bábművész, Barna Zsombor, akivel nem rég mi is készítettünk interjút a Pucér fiúk olvasnak című előadás apropóján.

Jelenet a Vitéz László és az elátkozott malom című előadásból a 17. békéscsabai nemzetközi bábfesztiválon 2018. június 21-én. – MTI Fotó: Lehoczky Péter

A Magyar Bábjátékos Egyesület tagjai, akik többek között a vásári hős hungarikummá minősítését szorgalmazzák, azt írták közleményükben: “már csak három hozzáértő javaslata szükségeltetik ahhoz, hogy a palacsintasütős hős bekerülhessen a tárogató, a Kassai-féle lovasíjász módszer, a hortobágyi karikás-ostor, a magyar huszár és sok nevezetesség kompániájába”.

“Pajtikák! Aki úgy gondolja, hogy Lájszló érdemes rá – segítő szavaival erősítse a “nehéz” feladattal kűzdő szakértő grémiumot. Lájkoljatok, írjatok” – hívta fel a figyelmet Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke.

(via)

Még több Bábszínház, így köszön be Vitéz László virtuálisan a nappaliba: 

Exit mobile version