Michelle Obama könyvet dedikál. Látszólag unalmas tevékenység, hiszen ott áll egy gigászi hosszúságú sor, és lassan, egyesével haladnak az emberek, ő pedig nemcsak aláfirkantja az elé rakott példányt, hanem mindenkivel, aki elé áll, vált néhány mondatot. Elsőre úgy tűnhet, ebben nincs semmi különös, azt leszámítva, hogy mindenki olyan boldog arccal távozik az asztalától, mintha épp most kapott volna egy kiadós fizetésemelést. Pedig Michelle Obama titka nem ördöngősség, és el is árulja azt.
Egyszerűen arra az egy percre, amíg valakivel találkozik, csak és kizárólag rá figyel. Nem tekintget körbe a teremben, nem néz a telefonjára, nem elegyedik szóba az asszisztenseivel: olyankor csak ő van és az ember, aki előtte áll, akinek kíváncsi a történetére. Ha pedig magától nem mondja, a volt first lady kérdez, méghozzá nagyon jól kérdez. Michelle Obama úgy tud nézni, hogy elhiszed neki, hogy abban az egy-két percben, amit rád szánt, tényleg csak te létezel számára. Ez talán így leírva nem tűnik akkora truvájnak, de ha elképzeljük, hogy ő naponta több tucatnyi, vagy akár több száz emberrel is találkozhat, már látjuk, hogy ehhez elképesztő türelemre, kíváncsiságra és empátiára van szükség, ami nem mindenkinek sajátja. Kár, hogy ennél sokkal több érdekesség nem igazán derül ki róla a Netflix új dokumentumfilmjéből, ami az életrajzi könyve után szintén az Így lettem címet kapta.
Michelle Obama könyvbemutatójának első állomásán, Chicagoban dedikál könyvet 2018 novemberében (fotó: Scott Olson/Getty Images)
Könyvbemutatók arénákban
Valahol egészen hihetetlen az a népszerűség, aminek Michelle Obama örvend. Könyvbemutató turnéjának állomásait óriási arénákban rendezték meg. Képzeljük el, hogy a Budapest Aréna nagyszínpadán annyi lenne a program, hogy kitennének egy asztalt, ahol a moderátor egy mikrofonnal a kezében a sztárvendéget kérdezné, miközben a háttérben archív családi felvételeket vetítenének. Márpedig itt minden állomáson pontosan ez történt. Magyarra fordítva: sok-sokezer ember arra váltott jegyet, hogy élőben megnézhessen egy interjút egy óriási arénában. A film jó részét ezekből az interjúkból vágták össze, a moderátorok személye pedig jellemzően helyszínről helyszínre változott. A hangsúly láthatóan a kötetlen, laza sztorizáson volt.
Szóba kerül, hogy milyen volt kiköltözni a Fehér Házból az utolsó napon és átadni a helyet Trumpéknak, ahogy az is, hogy a választások idején milyen rasszista és nőgyűlölő támadások érték a másik oldalról, és hogyan tudott megbirkózni velük. Mrs. Obama rutinos interjúalanyként és szónokként tartja markában a közönségét, de valljuk be, nincs igazán nehéz dolga. Akik egy ilyen arénaturnéra befizetnek, azok tényleg a legelkötelezettebb rajongói, akik valósággal isszák minden szavát, a moderátoroknak pedig itt az volt a célja, hogy egy kellemes sztorikkal teli, szórakoztató estét hozzanak tető alá, és senki sem próbálkozott olyan kérdésekkel, amik kellemetlenül érhették volna, netán kihívás elé állították volna az egykori first ladyt.
Egy film a Michelle Obama-rajongóknak
Az Így lettem igazi rajongói film. Nem próbál mélyre ásni, nem próbálja megszerettetni vagy megértetni Michelle Obama-t azokkal, akik nem kedvelik őt, sőt igazából azokkal se nagyon, akik semlegesek iránta. Ez a doksi azoknak készült, akik már eleve imádják Michelle Obama-t. Bár a film messze nemcsak az interjúk részleteiből áll, és betekintést enged a turnézás színfalak mögötti pillanataiba is, azért ne higgyük, hogy az Így lettem egy igazán mélyre ásó portréfilm, ugyanis ehhez az ex-first lady nem engedi magához elég közel a dokumentumfilmest. Nadia Hallgren kamerájának itt inkább megfigyelőszerep jutott. Megmutatja, milyen zenéket hallgat Mrs. Obama az autójában vagy a sminkszobában ülve, hogyan beszélget a testőrével, láthatjuk, amint az alkalmazottai felköszöntik a születésnapja alkalmából és egy szelfibotot vesznek neki ajándékba, és egy-egy olyan intimebb, családi pillanatot is kapunk, mint amikor a bátyja cinkeli őt az egyik új ruhája miatt, vagy amikor szeretetteljesen összeölelkezik az édesanyjával.
Barack Obama leginkább archív felvételeken és régi sztorik szereplőjeként jelenik meg, illetve megmutatják, amint az egyik turnéállomáson feltűnik a színpadon és virágcsokorral köszönti a feleségét, a gyerekei pedig tényleg éppen csak megjelennek a filmben. A rendező szerint a kihagyásuk nem volt szándékos, egyszerűen turnézás közben Michelle Obama nagyon keveset láthatta a családját, mert mindvégig úton volt, de a hiányuk a nézőben is hiányérzetet hagy. Valahogy az lett volna az igazi, ha Michelle Obama-t a hozzá legközelebb állók körében láthattuk volna. Az Így lettem legfőbb baja, hogy Michelle Obama nemcsak a főszereplője a filmnek, hanem a producere és a gyártója is egyben, márpedig ha valaki saját magáról csináltat filmet, akkor tényleg csak annyit enged láttatni magából, amennyit ő is szeretne. Az emberek márpedig olyanok, hogy szeretik, ha a nyilvánosság csak a legszerethetőbb oldalukat látja. Az Így lettemből így lett izgalmas portréfilm helyett rajongói image-film. Annak viszont vérprofi.
