nlc.hu
Szabadidő
Némi zsugáért David Hasselhoff vagy a Dallas Samanthája is felköszönt a szülinapodon

Némi zsugáért David Hasselhoff vagy a Dallas Samanthája is felköszönt a szülinapodon

Ismered a cameo.com-ot? Ha nem, itt az ideje, hogy megismerd, mert az egyik legötletesebb ajándékoldal 2020-ban. Hogy mit vehetsz rajta? Személyre szóló felköszöntő/gratuláló videókat úgy 30 ezer, nagyrészt amerikai hírességtől.

Azt leszámítva, ha gyereked születik vagy ha épp megházasodsz, 2020-ban azzal lehet a legtöbb lájkot gyűjteni a közösségi oldalakon, ha egy közismert hírességgel készült közös képet posztolsz. Ennél már csak egy közös videó lehet jobb, esetleg egy olyan videó, ahol az adott híresség – aki történetesen nagy kedvencünk – személyesen hozzánk szól, minket köszönt fel. Erre próbál kísérletet tenni 2016 óta a cameo.com weboldal, amit több gazdasági szaklap az utóbbi évek egyik legígéretesebb internetes startup-jának tart, nem véletlenül: az oldal sorra szervezi be a celebeket, ráadásul a karantén is nekik dolgozik: a sokszor munka és bevétel nélkül maradt, épp otthon ülő sportolók, zenészek, reality-sztárok és zenészek most ráérnek ilyesmivel foglalkozni, és az ebből kereshető pénz sem jön rosszul nekik.

Az ötlet Martin Blencowe producer agyából pattant ki, amikor néhány éve sikerült rávennie Cassius Marsh amerikaifoci-játékost, hogy videóüzenetben gratuláljon az egyik barátjának a fia születéséhez. Mivel a videóval hatalmas örömet okozott, arra gondolt, hogy egy ezzel foglalkozó weboldal segítségével másoknak is segíthet, hogy személyre szóló köszöntővideót szerezzenek a kedvenc sztárjuktól. Társával, Steven Galanis-szal gyorsan felvirágoztatták az oldalt, és ma már több mint harmincezer celebritástól kérhetünk köszöntő videót.

cameo.com

David Hasselhoff köszöntő videói a cameo.com-on.

Így rendelhetsz celebvideót

Hogy működik a dolog? Pofonegyszerűen. Teszem azt van egy rokonod, aki hatalmas A Gyűrűk Ura-rajongó. Ez azért jó hír, mert az oldalon több színész is fent van a filmekből, de mi most válasszuk ki a főszereplőt, a Frodót játszó Elijah Woodot, akinek a fényképe mellett rögtön láthatjuk, hogy tőle egy gratuláló, személyre szóló videó 225 dollárba (valamivel több mint 70 ezer forint) kerül. Igen, ez borsos összeg, de ha egy nagyobb társaság dobja össze egy buliban közös ajándékként, akkor már nem annyira. És vannak nála olcsóbb sztárok is, mivel az árak 30 és 500 dollár között mozognak. Az ember aztán megadja, hogy kinek szól majd a videó, milyen alkalomból, hozzáteszi a fontosabb tudnivalókat, megadja az e-mail címét, a telefonszámát, a bankkártya-adatait és vár. Az oldal korrektül jár el: előre leírja, hogy az adott sztárnak hány napja van a videó elkészítésére (Wood esetében ez 4), és ha a sztár a kérést valamiért mégsem teljesíti, az összeg hét napon belül visszakerül a bankkártyánkra. Egyszerű, de nagyszerű. Az oldal ráadásul lehetőséget biztosít, hogy megnézzük az egyes sztárok korábban készült videóit, ami azért is jó, mert legalább tudjuk, mire számítsunk. Ha látjuk, hogy az adott sztár általában néhány másodpercben elintézi a melót, nem biztos, hogy szeretnénk fizetni érte több tízezer forintot, igaz?

A választék

Azért olyan nagyon ne éljük bele magunkat abba, hogy Brad Pitt vagy Jennifer Lawrence küld majd videót nekünk: a jelenleg az A-ligába tartozóknak nem éri meg a mulatság, itt tehát elsősorban az „egykor nagyok voltak”, a B-ligások, netán a kult-kedvencek nevével találkozhatunk. Furcsa módon az árak nem mindig tükrözik az adott személy ismertségét: olykor igazán ismert neveket is találhatunk meglepően olcsón, máskor pedig egész életükben C-ligás arcok kérnek meglepően sokat egy köszöntésért. Egyes sztárok az itt szerzett bevételük egy részét jótékony célra ajánlják fel, és ez látszik is az oldalukon. Íme néhány példa:

Linda Gray (a Dallas Samanthája) – 50 dollár

David Hasselhoff (Baywatch) – 300 dollár

Kevin Sorbo (a sorozatbéli Herkules maga) – 80 dollár

Lance Bass (N’Sync tag) – 249 dollár

Gary Busey (a Halálos fegyver főgenyája) – 350 dollár

David Faustino (A rém rendes család) – 50 dollár

James Van Der Beek (Dawson és a haverok) – 200 dollár

Kevin Dillon (Törtetők) – 300 dollár

Chuck Norris (halhatatlan istenség) – 300 dollár

Ron Jeremy (pornósztár) – 100 dollár

Francesca Farago (Too Hot to Handle reality sztár) – 100 dollár

John Cleese (Monty Python) – 300 dollár

Ice T (rapper) – 350 dollár

Andrew Dice Clay (Ford Fairlane kalandjai) – 299 dollár

Sztárok alternatív pénzkeresési forrásai az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top