Szabadidő

40 éve ugyanazokkal a számokkal játszik: megnyerte a lottót

Egy szerencsés ausztrál férfi 40 év után nyerte meg a több mint 300 ezer dolláros főnyereményt úgy, hogy 40 éve játszik folyamatosan pontosan ugyanazokkal a nyerőszámokkal.
40 éve játszott ugyanazokkal a számokkal, és most megütötte a főnyereményt.

Egy rockhamptoni ausztrál férfi elmondta, május 30-án is ugyanazt a szombati lottó jegyet vásárolta meg, és most is ugyanazokat a számokat húzta be a lottószelvényen, mint eddig négy évtizede.

„Évek óta várok erre a pillanatra” – mondta a neve elhallgatását kérő férfi, aki hozzátette, úgy érzi magát most, mint akit kilőttek a Holdra összesen 341 ezer dollárral gazdagabban.

A feleségével nem rég mentek mindketten nyugdíjba, és most a terveik közt szerepel, hogy az elképesztő lottónyereményből megépítik álmaik otthonát álmaik helyszínén. Ettől függetlenül szeretnének ugyanolyan „normális” életet élni, amit azért egy vagy két nyaralással mindenképpen fel fognak dobni.

(via)

Még több lottónyertes inspiráló története az nlc.-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése