„A Big Brotheres emberek lejáratják Magyarországot” – Így hisztizett az ország a valóságshow-k indulásakor

„A Nagy Testvér nemcsak figyel, vág is. A TV2 valóságshowja nem a valóságról szól, a műsor szerkesztői nem merik felvállalni az élő adást sem. Lehet, hogy nem való világot látunk, hanem (át)vágott világot?”

„Tudjuk, milyen nyomorúságos megfigyeltnek lenni. Azt hihetnénk, ennek a kornak a megidézése ellenérzéseket szül. Senki nem akarja újra átélni. Igen ám, de most fordult a kocka: a néző a megfigyelő pozíciójába került. És aki megfigyel, hatalmat nyer a másik felett. Ráadásul ezúttal bűntudat nélkül élvezheti a hatalom érzését, hiszen a megfigyeltek önként mentek bele a játékba… Vagyis az emberiség egy része gyarló, pénzért mindenre kapható, a másik fele úgyszintén, hiszen élvezettel figyeli a többiek gyarlóságát”.

„Mindenki tudja, hogy másokra leskelődni, ha élvezetes is, attól még vacakság, rosszabbik énünket aktivizálja, ám ha egy nap az a helyzet, hogy a tévé, mely a társadalmi nyilvánosság része – ha ugyan nem a helyettesítője, a pótléka! – nem csupán eltűri, de még jutalmazza is azt, aki leskelődik, akkor a tévé: felbujtó”.

„Az intézményesített kukkolás ráadásul még inkább eltávolítja az embereket a saját életüktől, hiszen ahelyett, hogy a saját családjukkal, saját sorsukkal törődnének, inkább a sztárokkal foglalkoznak”.

„Mi nézők meg csak kukkolunk, élvezkedünk mások sorsán, s annyira tompul az agyunk közben, hogy lassan az sem fordul meg fejünkben, hogy be lehetne tenni egy videokazettát egy jó filmmel vagy műsorral, amit korábban rögzítettünk magunknak, hacsak nem „közszolgálati” megjelölés mögé bújtatott egyhangúságra vágyunk tévézés gyanánt”.

„A „realityk” kiagyalói a névtelenség megszüntetésének emberi vágyával üzletelnek, úgy tesznek, mintha segítenének ezt a szükségletet kielégíteni. Azt az általuk folyvást sulykolt tévhitet használják ki, hogy a képernyőn megjelenni, nézve-nézetve lenni, egyúttal azt is jelenti: látszani. Sőt hogy minél többször, minél hosszabban néznek valakit, az annál inkább jelen van, annál jelentősebb. Azt sugallják, hogy aki még a legintimebb valóját is kitárja, arra biztosan sokan és sokáig fognak emlékezni. Hogy aki bekerül egy- egy ilyen show-ba, annak máris sikerült nyomot hagynia. Az rögtön olyan lesz, vagy majdnem olyan, mint a sztárok. Ha pénzt nem visz haza, napokig még akkor is róla szól a valóság, meginterjúvolják, utcán, közértben, metrón beszélnek róla, s amikor elhagyja a lombikot, fények kísérik kivonulását és szólnak a fanfárok. Pedig csak annyi történt, hogy a kápók, a rabszolgatartás szigorú szabályai szerint, megint rabszolgákkal csináltak főműsort, rabszolgáknak”.

„Tudod, hogy a Big Brother- típusú műsorok szereplői nem tudják, hogy ebben a műsorban a tulaj anyagilag legszemérmetlenebb módon kizsigereli őket, amikor egy fillért se fizet az összes mínusz egy játékosnak 2-3 hónapi, önként vállalt, de hát mégiscsak nyilvánossá tett keserves börtönbüntetésért?”

„A Big Brother nézője is áldozat, ha nem is sajnáljuk őket – magunkat-eléggé. Hiszen a nézőnek, elvileg, nem KELL néznie a műsort, nincs bezárva kulccsal egy kalitkába a tévéje előtt. Az elején már megkíséreltem érzékeltetni, hogy ez sem igaz: elvileg ugyan nem kell néznie, de gyakorlatilag igen. Néznünk kell, mivel nem vagyunk istenek, akik kivétel nélkül azt tesszük, ami illő. De az igaz, hogy teljesen éber életvitel esetén fel sem merülhetne a tettestársi együttműködés tényálladéka. Mi, nézők tehát másodfokú tettestársak és harmadrendű áldozatok vagyunk”.

„Ennek a vége kultúravesztés lehet. Az európai kultúrában – mint mindenhol – vannak tabuk, érintkezési és illemszabályok. Ezek évezredek alatt alakultak ki, és abban segítenek, hogy betartásuk esetén még akkor is tehetünk szert némi emberi méltóságra, ha amúgy titokban nagyon is esendők vagyunk. Biztonságot adnak, tartást. Szintén praktikus okokból találták ki a közösségek, hogy nem illik leselkedni, hallgatózni, mások titkait megengedhetetlen eszközökkel kifürkészni. De nem illik a titkainkat sem másokra tukmálni.  Ebből a szempontból érdekes, hogy amennyiben én holnap egy sötét park mélyén előveszem a vesszejemet, hogy enyhítsek kínzó hólyagnyomásomon, közszemérem elleni vétségért megbüntethet a rendőr. Ha ugyanezt a televízió nyilvánossága előtt teszem, akkor pénzt kapok érte. Valami itt nem stimmel”.

„Vasárnap még a Napló is leállította műsorát. Nem terrorcselekmény történt, nem is atomrobbanás, hanem az új értékrend szerint jóval fontosabb: a Big Brotherben Évát magáévá tette Renato, aki egy mondattal szétzúzta azt, amit eddig az AIDS ellen harcoló szervezetek fölépítettek, mondván: ő nem használ gumit, „ha már a csajt úgyis fölvállalta”. Kíváncsian várjuk, újabb aktus esetén megszakítja-e adását az egész országot megrázó hír kedvéért a Kossuth rádió, vagy az Ml?”

„A Big Brother számomra másról szól, főképp azután, hogy Tyll Attila meglobogtatta Andi orvosi vizsgálatának eredményét (mert állítólag elvitték a lányt nőgyógyászhoz, aki megerősítette az érintetlenség tényét). A házba szerelt kamerák nemcsak a beköltözőket vesézik ki, hanem a készítőket is. Mert ez a műsor a hatalomról is szól: a szerkesztők mindent megtehetnek ezzel a tizenkét emberrel, kérdés, hogy az előttük álló három hónapban meg is teszik-e. Andi esete óta nincs kétségem a választ illetően”.

„A Nagy Testvér – mi, keresztények valljuk ezt – valóban figyel bennünket. A Nagy Testvér azonban nem a kamera, a nézők milliói vagy a tizenötmillió forint csábítása, hanem Jézus Krisztus, akiben felismerhetjük totális önmagunkat: a szellemi lélekkel élő ember lehetőség szerinti isteni voltát – az egyetlen és igazi szabadságot. Az ember „szabadság-játéka” valójában ez: felismerni Jézus Krisztust (az apostolok nagysága sem abban rejlett, hogy ismerték Jézus Krisztust, hanem, hogy felismerték benne a Megváltót), felismerni önmagunkban a krisztusit.  Ha valaki nézi a televízió Big Brother műsorát, ezzel a figyelemmel tegye, ezzel a szabadság-igénnyel: a liberalizmus nyomor-szabadság-szenvedésén hogyan üt – hogyan üthet – át a mindenütt jelen lévő krisztusi szabadság. Csak ne hagyjuk, hogy figyelmünket elhomályosítsa az önelégült, önmagát istenpózba helyező – valójában önmegalázó – ember „szabadságba” fulladó kiáltása”. 

„Az RTL Klub bizonyára súlyos érvekre hagyatkozva szakított a Big Brother licenccel, és megpróbált saját lábra állni. Érezhetően egy igényesebb, kvázi humánusabb műsort akart készíteni, kevesebb zsigeri nézőcsábítással, összetettebb karakterekkel, természetesebb feszültségekkel. Ezzel szemben az egész műsor úgy fest, mint amikor egy kifinomult értelmiségi elvállal egy alantas munkát, és miközben az áldásos pénzre gondol, folyton fintorog és szörnyülködik az őt ért méltánytalanságon. Nem csoda, hogy ebből jó televíziós műsor nem születhetett. A Való Világ finomkodásának és riasztó fennhéjázásának eredménye egy kusza, karakter nélküli, zavarba ejtő műsor, amit az ember nemcsak azért nem néz szívesen, mert nem akar tanúja lenni egy ilyes fiaskónak, de azért sem, mert a Való Világ meglepően unalmas. Pedig a paraméterek lényegében ugyanazok, mint a versenytárs Big Brother esetében”.

„A Big Brotherbe nem jó embereket válogattak be. Szerintem lejáratják Magyarországot… Szerintem nagyon durva, és nem sok köze van a valósághoz, ha valaki már az első nap levetkőzik, és második nap már együtt fürdenek a fiúk és a lányok”.