Szabadidő

Emlékszel még rájuk? Régi játékok, amik ma is lekötik a gyerekeket

Ez egy játék?! A lányom döbbenten nézett, amikor egyik reggel egy köteg gumival ébresztettem, és közöltem vele, hogy a világ legjobb játékát fogjuk játszani. Két órával később csak azért hagytuk abba, mert én annyira elfáradtam, hogy nem bírtam tovább.

Minden szülő tisztában van vele, hogy az üres mosogatós flakonban elrejtett kavics sokkal tovább eljátszik egy kisbaba, mint a sokezer forintba kerülő fejlesztőjátéknak nevezett csodával. Később mégis sokan belefutunk abba a hibába, hogy nem bízunk a saját tapasztalatunkban, hiszünk viszont a reklámoknak. Nem kellene, mert a legtöbb régi, régi játék még mindig ugyanolyan hosszan leköti a gyerekeket, mint több évtizeddel ezelőtt.

1, Gumi

Főleg lányok játszották, és valamilyen furcsa oknál fogva most is inkább őket köti le. Ettől olcsóbb és hasznosabb játék egyszerűen nem létezik, fejleszti a mozgáskoordinációt, a memóriát, és a ritmusérzéket is! Legjobb egyszerre legalább hárman játszani, de profi, összeszokott csapatok akár öten, vagy hatan is ugrálhatnak egyszerre, persze ha megfelelő hosszúságú a gumi. Ketten kellenek hozzá, akik feszesen tartják a szalagot a saját bokájukkal, a többieknek pedig egyszerre kell ugrálniuk egy előre megbeszélt, begyakorolt koreográfia szerint. Ha csak ketten vagyunk, bátran helyettesíthetjük az egyik lábat széklábbal is.

2, Jojó

Sok gyakorlással egészen profi szintre lehet jutni a jojózásban, de ha valaki nem vágyik fellépési lehetőségre, akkor csak az alap jojózás is nagyon szórakoztató lehet. A sima fa jojótól kezdve a világító, sőt zenélő darabokig minden kapható, elfér az összes gyerekzsebben, és órákig képes lekötni akár az egyedül, otthon unatkozó gyerkőcöket is.

3, Papír öltöztetős baba

A játék már a kivágásnál is kezdődhet, mert nem mindegyik szett van kistancolva, létezik olyan is, amit magunknak kell kivágni. A kislányok napokig képesek elszöszmötölni pár papírbaba papírruhába öltöztetésével, és már ide is beszivárgott a technika, és ezt nem is bánjuk, amikor egy-egy papírbabához saját magunk is tervezhetünk ruhákat, amit aztán színes nyomtatón kinyomtatva ráadhatunk. Ritka dolog, amikor a modern technika több kreativitást kíván, mint a régi, eredeti játék.

A régi játékok most is jók.

Ez még mindig jó játék! (Fotó: Pixabay.com)

4, Fém szerelőkészlet

Messze nem csak a fiúk játéka, de az kétségtelen, hogy ők hosszabb ideig játszanak vele, mint a lányok. Fejleszti a kreativitást és a kézügyességet. Mivel a komolyabb készletekhez már akár elektromos motor is jár, amivel komoly gépeket is építhetnek a gyerekek, erre a játékra tényleg rámondható, hogy játszva készít fel az életre!

5, Fekete Péter

Lehet tovább fejleszteni, máshogy hívni, más grafikával nyomtatni, de a Fekete Péter akkor is örök klasszikus kártyajáték marad. Olyan játék, amivel tanulható a veszítés keserűsége, a nyerés öröme, a taktikázás, sőt, még a blöffölés is egy idő után. Segít a gyerekeknek egymás érzéseinek a felismerésében és saját érzéseik kordában tartásában. Akkor is érdemes elővenni, ha csak tíz perc időnk van játszani, viszont pont a játék rövidsége miatt, bármilyen elfoglalt család napirendjébe beilleszthető belőle egy kör.

Száz éve is babaházra vágytak a kislányok.

Minden kislány vágya egy babaház (Fotó: Pixabay.com)

6, Babaház

Valamikor a gazdag gyerekek hatalmas babaházakat kaptak, valódi, dúsan faragott bútorokkal, működő kis zongorával, babákkal és rengeteg babaruhával. Ezek a babaházak akár akkorák is lehettek, ahova maga a gyerek is beülhetett, de természetesen voltak ettől jóval kisebbek is. Manapság már inkább a hordozható méretűek a népszerűek, és érdekes módon messze nem csak a lányok körében. Egy babaházban ugyanis nem csak hajasbabák lakhatnak, hanem szuperhősök, plüssállatok, vagy akár autók vagy mozdonyok is. Pár aprósággal igazán izgalmassá varázsolhatjuk a legegyszerűbb babaházat is, mint például a kézzel varrt függöny, vagy az elemről működő világítás.

Ezek is jó, régi játékok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top