Megvan, mikor nyitnak újra a Cinema City mozijai

nlc | 2020. Június 25.
Magyar filmek hónapjával indul újra a legnagyobb hazai mozihálózat.

A Cinema City jelentős magyar filmkínálattal, helyenként azonban rövidebb nyitvatartással indítja újra szolgáltatásait a koronavírus járványt követően – áll a cég által kiadott közleményben. A fővárosi és vidéki mozik július 2-tól várják újra a nézőket.

A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar filmek, így a Cinema City újra műsorára tűzi többek között Szabó István Zárójelentés című filmjét, Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével a Seveled című alkotást, illetve a Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában természetfilmet is.

A magyar és európai filmek mellett a márciusi filmkínálat is visszakerül a műsorra, így többek között a Bad Boys – Mindörökké Rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, a Sötét vizeken, vagy Guy Ritchie rendezésében, az Úriemberek. Újdonságként érkezik Jessica Chastain főszereplésével az AVA vagy a Juliette Binoche nevével fémjelzett Hogyan legyél jó feleség? francia vígjáték is. A Cinema City emellett tervezi tematikus Star Wars mozimaraton szervezését is.

Képünk illusztráció, a Cinema City mozikban üres helyek lesznek majd a nézők között (Fotó: Getty Images)

Az újranyitás után az év második fele a hollywoodi kasszasiker filmek jegyében telik majd. A gazdag moziélményt Christopher Nolan TENET című sci-fi-je, a Disney stúdió élőszereplős Mulan filmje, a Gal Gadot főszereplésével készült Wonder Woman 1984, a Magyarországon forgatott Fekete özvegy, a 25. Bond film vagy Tom Cruise Top Gun: Maverick című filmje teszi majd teljessé. A mozi részletes programja június 26-tól érhető el, minden információ megtalálható lesz a cinemacity.hu weboldalon.

Biztonságos mozizás

A járványhelyzet enyhülése mellett a mozihálózat továbbra is kiemelten kezeli a munkatársai és a nézők biztonságát és egészségét, ezért:

További cikkeink az újranyitással kapcsolatban:

Exit mobile version